Rózsaszín Sajt

Nofrával olyan ritkán jártunk moziba, hogy rájöttem: muszáj más utat keresnem, ha vászon elé akarok kerülni. Így hát elkezdtem jegyeket nyerni a Freeblogon. Múlt héten a Fanboyson voltunk, az aranyos, de felejthető film volt, leginkább annak örültem volna, ha nemhogy meghalni nem halnak, de még Spock fülét sem harapják le. Tegnap pedig a Rózsaszín sajt névre hallgató új magyar film volt terítéken. Hogy stílszerű legyek, még asztalt sem kellett foglalni, minden éhenkórászt beengedtek (komolyan, így mi értelme van jegyet nyerni? elég, ha csak a kiválasztottaknak mondják meg a kezdés időpontját, azt a pár ráérő járókelőt meg elbírja a hely). Sokan álltak, és nem azért, mert annyira felajzotta őket a film. Ami egyébként nem volt rossz, egyből szívembe zártam, mert sokat beszéltek benne franciául, de főleg az volt meglepetés, hogy a fél társaságot ismertem, tudniillik egykori "margitosokból" verbuválódott a gárda, még a zeneszerző is az a srác volt, aki annak idején unásig énekeltette velünk az Emil Rulez Helló Tourist című számát. Ilyenen még sose voltam, a teljes stáb, a vágótól a koproducerig, kivonult a függöny elé, és utána "állófogadás" volt. Egy fenét álló, rohanó, Motkányt megszégyenítve raktározó és kókuszgolyót lopkodó fogadás volt. Összevissza három darabka sajtot tudtam kimenekíteni, bár azok finom falatok voltak, az egyikben még kapor is akadt. Egy-egy pohárka borral még az autómentes estének is értelmet adtam. Ráadásul a sok ismerős margitos mellett "Zézé" is ott volt! Rá mások is emlékeztek még, de nem nagyon merték megszólítani, mint ahogy én se. Ki vagyok én, negyvenezredik rajongó, mi közöm hozzá? Pedig nagyon kíváncsi lennék, mi lett vele azóta, egykönyves, tizenötperchírneves emberke lett, vagy alakított valamit? Szeretném azt hinni, hogy akkor is ismerné az ország a nevét, ha nem törte volna agyon magát tizenöt évesen (csak legfeljebb egy lenne a kenubajnokok, a dobosok vagy a grafikusok közül). Na jó, a filmről még nem sokat írtam. Volt benne egy-két jó kiszólás, a főszereplő egész helyes (bár civilben, hogy C.D. Payne-t idézzem: mint egy kutya ülve), a zene érdekes (a tibeti hangtál nagy ötlet volt!). Viszont Molnár Levente, ha kérhetem, ne játsszon többet bunkót, mert nem áll jól neki. Ha lehet, maradjon meg a "Heresima, nabasszaki" vonalon, nekem úgyis ezzel a mondattal került be a Hall of Fame-be. Maga az alapgondolat - baszás vs. szerelem - amúgy is mozgat mostanában. Nem kérdés, melyiket választom, csak az, hogy a másként döntő bajtársak mikor fogadnak el ezzel együtt létező nőnemű lénynek.
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio