Peace

Béke van, csend, hálószobánkat kókuszillat lengi be, a kanapénkon egy gyönyörű, makrancos törpenyúl garázdálkodik (hú, nem akarjátok hallani, milyen szavakat használok, amikor nagy dérrel-dúrral elindulok felé, hogy elvegyem tőle a pizsamámat, még mielőtt megrágná (vö. "Édes-aranyos nyuszika, imádlak, szőrgolyó, bundás harcsa, vadas mártás, drága kis gombócka, ütyülüpütyülü")), én pedig alázatosan arigatózom mindenkinek, aki a Valentin-napi kirohanásom után kifejezte szimpátiáját...

Hát ez egy tündér, ez a kis állat. Olyan öntudatosan nyúladzik, mindig megnevettet. Békésen szaglász valamit, mire hirtelen pattan egyet a konvektor, a nyuszi pedig magától értetődő természetességgel, mintegy az ellenség megtévesztésére, kiszámíthatatlan, villámgyors manőverekbe kezd, közben szigorúan lelapulva, kommandós arckifejezéssel.  Most éppen a helyben 360 fokos fordulót gyakorolja a kanapén, majd egy ugrással a hátára vágja magát, és úgy musszog, mint aki nem érti, hogy min röhögök.

Első videóm a jutyúbon.