Beküldte Raya deBonel -
Ha jól csalódom, vannak, akik mostanában kizárólag azért klikkelnek a blogomra, mert kíváncsiak egy friss gittegyleti pletyka eredetére. Előrebocsátom: az ominózus bejegyzés nem található ezen a blogon. Sőt, valójában semmilyen blogon sem található: soha nem jelent meg a nyilvánosság számára látható módon, és már az a blog is az örök szervereken úszkál, amelyre reakcióként született.
A történet az, hogy egy gittegylet-társam (majd felfedi magát, ha akarja) olyasmit írt a saját blogjában egy feletteséről, amit nem szeretett volna az illető tudomására hozni. Nem volt túl valószínű, hogy a főnökúr odakecmereg a blogra, de sose lehet tudni. Ráadásul a problémák nagy részét szerintem egy beszélgetéssel tisztázni lehetett volna. Nem szeretem, amikor két ember ugyanannak az ajtónak a két oldalán toporog és egyik se meri kinyitni. Így rosszalkodtam egyet.
Mit csinált Maitai, amiért most pisztolycsővel kell majd farkasszemet néznie (ez esetben nem költői túlzás)? Na mit? Talán elküldte a linket a főnöknek? neeem. Talán kinyomtatta és a munkahely faliújságjára szögezte a cikket? neeem. Hát akkor mit csinált, twist, twist-twist-twist...
Hát megkereste a neten, hogy is hívják azt a bizonyos főnököt, majd írt egy kommentet a blogba, melynek tartalma nagyjából az volt: "végül csak idetaláltam, köszönöm a kritikát, egyébként pedig ha így gondolja, jövő héttől akár be se jöjjön". Aláírás: "X.Y.", így idézőjelben. A kommentek moderáltak, tehát csak a blogíró olvashatta. Maga se volt biztos benne, hogy valódi-e a hozzászólás vagy csak viccelődik valaki (stilisztikailag, meg úgy egyébként), mindenesetre számot vetve a hasonló veszélyekkel, úgy döntött, bevonja a vitorlát és nem hánykolódik tovább az anonim nyilvánosságnak zajló tengerén. Törölte a blogot.
Én meg sejtettem, mi van a háttérben, és az az áldott jó szívem nem engedte, hogy a következő munkanapon hősünk odasomfordáljon a főnök irodájához, alázatosan megkapargassa a kilincs hónalját, majd elhaló hangon imígyen rebegjen: "Tudom, hogy tetszett olvasni a blogot...", ezért rákérdeztem emailben, miért törölte. Amikor kiderült, hogy ez a bejegyzés az oka, felfedtem magam és elnézést kértem a tréfáért (mert félig-meddig annak szántam). Maradandó kár még senkiben nem esett. Azért sejtettük mindketten, hogy ez így kevés, így még nem lehet vége.
Szerencsénkre a gittegylet szabályzata lehetővé teszi a nézeteltérések vízipisztolypárbaj útján történő rendezését, így tagtársam ezt az utat választotta. Sajnos csak egy tárat adnak. Az még hozzátartozik, hogy ha nem fogadom el a kihívást, automatikusan jelöltje leszek a számvizsgáló bizottság következő választásán... Aki bújt, aki nem, lövüüüünk!
Lesz miért hazamennem.