Panelháztartás

Büszkén jelentem: panelháztartás lettünk! Nem vagyok biztos benne, szabad-e ezt nekem világgá kürtölni, de úgy gondolom, igen. Akinek nézettségmérő van a tévéjén, az azért nem mondhatja el senkinek, mert esetleg megkörnyékezik, hogy nyomja éjjelre is úgy, mintha épp az adott csatornát nézné, neki nem kerül semmibe. Aki meg panel, azt legfeljebb arra tudják győzködni, hogy az ő terméküket vegye, de hát azt amúgy is megteszik.

Szóval, tegnap óta lakik nálunk egy kis vonalkódleolvasó, amibe rögzítenem kell mindent, amit vettem, árral, kiszereléssel, beszerzés helyével együtt. Mondhatjátok, hogy hülyeség, miért adom ki az adataimat satöbbi, erre a következő válaszaim vannak:

1. Akinek hitelkártyája, Supershopja vagy Cora Bizalomkártyája van, annak pontosan ugyanígy nyomon tudnák követni a vásárlásait, ha akarnák. Az miért nem zavar senkit?

2. Még mindig inkább az elméletileg semleges GfK tudjon a vásárlásaimról, mint egy igencsak érdekelt multi, aki aztán az adatkezelési szabályzatára fittyet hányva egyszer csak személyre szabott ajánlatokkal kezd bombázni.

3. Bevallom, azért jelentkeztem, mert ettől fontosnak érzem magam. Kit érdekelne máskülönben, hogy Hickenberger Adél vett egy fél tököt, egy kiló savanyú káposztát és "tíz deka kolbászt, és ugyanennyi szalámit", ahogy állítólag Devecseri Gábor egyszer megszólalt egy hentesboltban?

4. Meg azért is, mert így torzíthatom a mintát. Hány 22 éves lány van, aki soha nem vesz cigit, viszont rendszeres a háztartásában a zabpehely, a barna cukor, rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszik, kenyeret, tejet, tojást, tésztát, krumplit viszont kizárólag a párjának vesz? Azt még nem tudom, hogy ez miért jó nekem: talán azért, mert a cégek azt az infót kapják, hogy a fiataloknak, különösen a beszerzését felelős nőknek fontos, hogy a termékben az egy részecskére jutó E-szám ne lépje túl a vásárló egy testsúlykilogrammjára jutó felelősségérzetet.