Beküldte Raya deBonel -
Tegnap nagyjából mindent csináltam, amit az életben szeretek: fagyiztunk, sétáltunk és beszélgettünk Nofrával, lefürödtem full málnakúrával (tusfürdő, testradír, testvaj, a parndorfi Body Shopból, uncsitesó révén), aztán találkoztam egy kedves külföldivel (svájci mensás, a SIGHT-on keresztül keresett társaságot) és megmutattam neki a tűzijátékot, elmeséltem neki Magyarországot dióhéjban (azért a harmadik negatív mondat után hozzátettem: nem ennyire rossz a hely, csak minden magyar imád panaszkodni, na de mit csináljak, ha a magyar konyháról, az emberek kedvességi fokozatáról és a korrupcióról kérdezett először?), beültünk egy koktélra (esküszöm, nem célozgattam neki, magától választotta a Mai Tait) a Dunakorzón, miután a tokaji aszúról hiába győzködtem, közben franciául és magyarul tanítottuk egymást, respectively (csak a legfontosabbakat: "egészségedre", "megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért", illetve a sok kettős betűt tartalmazó szavak, mint "öngyújtó" és "gyógyszertár", az ő részéről Svájc természetrajza és fontosabb városai, síkidomok és a miénknél sokkal praktikusabb és átgondoltabb oktatási rendszer), végigmásztuk nagyjából az összes hidat, felmentünk a Nemzet Sörnyitójához (annak, hogy az egyik oldalsó szögtartásban álló férfiszobornak az ánusza tele van rágógumival, van vajon folklórértéke, mint mondjuk a fényesre simogatott lóalkatrészeknek?), aztán gyalog vissza.
A Pál utcában szállt meg egy magánlakásban, belülről világított stukkós fejekkel és trónszerű székkel. Remélem, nem szereztem neki tartós izomlázat, bár végülis egy erősen lejtős városból érkezett.
Alapvetően azt kértem, beszéljünk franciául, ami neki kicsit fárasztó lehetett, mert folyton visszakérdeztem, meg mondogattam, hogy "lentement", ezért néha észrevétlenül átváltott angolra, ami viszont neki ment kevésbé. Átálltunk komplementer üzemmódra: ő azt mondta franciául, amit nem tudott angolul, én meg fordítva, de azért megoldottuk. Talán menni fog ez nekem élőben is.