Beküldte Raya deBonel -
A munka ünnepének tiszteletére alig fordítottam valamit: egyetlen résznek a szövegét csináltam meg. Viszont Jóanyámmal voltunk a Földi paradicsom kiállításon. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy gazdag házaspár megvett egy-egy képet a legismertebb festőktől (Degas, Monet, Sisley, Derain - egyezik az ízlésünk, még Monet-től sem egy bugyuta impresszionista festmény volt kint, hanem egy megdöbbentően gyönyörű tengeri szikla), és jó sokat a kevésbé ismert és kevésbé tehetséges barátjuktól, Marino Marinitől, aki abból próbált megélni, hogy kubista lovakat és lovasokat festett. Hol az egyik hiányzott, hol a másik.
A Nemzeti Galériában viszont iszonyat kincs van összezsúfolva. Ha Munkácsy olyan híres lenne, mint Picasso, nagyhatalom lennénk. A magyarok nagyon tudtak festeni! Meg szoborni is. A kedvencem Bezerédy Gyula Kellemetlen vendégek című műve volt: lényegében egy seggét rágó boxert ábrázolt. 1896-ban! Nem is tudtam, hogy már akkor ilyen humoruk volt.
Ám a hatvanadik tökéletesen élethű zsánerkép után rá kellett jönnöm, hogy azért érdekesebb, ha a festő a megvalósításba is beleviszi a saját perverzióit. Ezért híresebb mégiscsak Picasso.
Egy súlyos hiba volt: az időszakos kiállításról nem lehetett képeslapokat venni. Én pedig képeslapgyűjtő vagyok, és jó pár kép volt, amit innen is hazavittem volna (az említett Monet, Nino Caffé Behavazott parkja a hógolyózó papnövendékekkel, és persze a kedvenc Derain). Gondolom, nincsenek olyan jó regisztrátoraik, mint nekünk voltak a Szépműben, vagy a jogdíjak voltak túl magasak - az örökösök néha macerásak tudnak lenni.
Délután röpke (négyórás) sétát tettem medvepárommal: elmentünk a Tabánba koncertet hallgatni, láttunk néhány olyan szerves létformát, hogy nem tudom, hol bujkálnak, amikor nincsenek fesztiválok, visszamentünk a Margit hídig, aztán a szigeten végig, és az Árpád hídon vissza. Akarok majd vízipipával és alkohollal kivonulni a szigetre sokan! Jó volt, izomlázam is lett a fokhagyma hátsómban, ettől érzem úgy, hogy élek.
Orgonaillatú május van.