Beküldte Raya deBonel -
És ettől, meg hogy most értem haza a Parlamentből, hülye hasonlataim támadnak.
Szerdán nagy női macaront maratont csaptunk Libertyvel és látogatóba érkezett húgával. Eredetileg én akartam elmenni az Ultra Funk nevű szuper designerboltba, ahol kinéztem magamnak egy harisnyát. Na jó, igazából konkrétan a harisnyáikat néztem ki, mert ez az egyetlen megfizethető árú termékük (19 euró... hát igen), és különösen megtetszett a világtérképes, illetve a titkosügynökös képregényes. A ciklámenszínűm ehhez képest, hogy Typhoont idézzem, lóf@sz meg esti fény. Szóval először ehhez csatlakoztak Libertyék. Közben persze áthaladtunk uszkve három karácsonyi vásáron, a hó meg úgy esett, mintha üveggömbben ráznák, forralt bor illata lengte be a várost satöbbi. Megvettem a két harisnyát.
Aztán sürgősen be kellett kukkantani még a Sephorába, ahol nyálcsorgatóan szépséges, körülbelül 50 féle színt tartalmazó, szétnyitható sminkkészleteket, fújólabdás csillámporokat, szemceruzákat és körömlakkokat mustráltunk/vásároltunk, aztán hirtelen ötlettől vezérelve még a Galerie Lafayette-be is benéztünk. Itt pedig a veszélyes Pierre Hermé cég macaronpultja áll.
Ha valaki nem tudná, a macaron a franciák pilótakeksze. Kissé ugyan bonyolultabb előállítani, 118 fokos cukorszirupba mandulalisztet meg 67%-os keménységűre vert tojásfehérjehabot kell tenni, majd 160 fokon 11 percig sütni, és akkor még csak a sima ízesítetlen változatnál tartunk, amit még meg is kell tölteni. Pierre Hermé pedig az egyik legnevesebb gyártó. Liberty húga nagylelkűségi rohamában 12 darabos dobozt válogatott össze hathatós segítségünkkel. Bár nem vagyok egy édességrajongó, és akkor is jobban értékelek egy fagyit vagy egy Jóanyám gyártotta tiramisut, de a zöldteásnál azért felsikoltottam, hogy abból kettőt. Csak néhány ízelítő: cassis-csoki, maracuja-kakaó, fehér szarvasgomba-mogyoró, sós karamell...
Aztán tegnap természetesen fel kellett vennem az egyik új harisnyát (a titkosügynököset), és mivel a térdig érő csizmában csak így látszik, hát miniszoknyával. Ja, hogy lógnak a mínuszok? Kit érdekel!
Elkövettem viszont egy nagy hibát: lett kedvenc kabinom. A kettes. Lépcsője van (és amikor itt voltak az arabok, Agent-nak volt képe dicsekedni, hogy két akadálymentesített kabin van - ugyanis a túloldalon a lejtős nagyelőadó miatt muszáj volt lejjebb tenni...), pont rálát az ember a tanárra/számítógépre, és... nem tudom, nem hiszem, hogy az ilyesmit meg lehet magyarázni. Azért merem nyíltan bevallani vétségemet, mert az elsődleges ok, amiért nem szabad favorizálni egyiket sem, hogy a vizsgán ne kerüljön stresszes állapotba az ember csak azért, mert nem azt kapja. Hát ez engem nem fenyeget: kedvesemtől úgy 1000 km fog elválasztani abban a pillanatban, amikor diplomás tolmáccsá érek.
A legvidámabb pillanatok viszont a négyes kabinban érnek, ahol Libertyvel Majmóc óráit szoktuk átvészelni. Tegnap azt találtam mondani, hogy a diplomáciai struktúra "tartósan háromszemű". Miután más hangot is képes voltam kiadni, mint vinnyogó röhögést, elmagyaráztam, hogy igazából háromoldalúra gondoltam.
Ma pedig az Európai Parlament fizette az ebédemet, ugyanis a Negyedik Európai Önkéntesfórumon tolmácsoltunk. A teremben volt 3 ír, 2 ciprusi és 297 francia, úgyhogy nagyon nem termett nekünk babér, de úgyis némakabinozni voltunk. Viszont így az összes beszédet fordítottuk, miközben a csajoknak csak néhány angol nyelvű előadással kellett megbirkózniuk. Viszont abból kettő görög angol volt, és egy árva szót nem lehetett érteni belőle. Végig azt hittem, sárkányokról beszélnek, aztán kiderül, hogy drogról.
Libertyvel kicsit megint összevesztünk a cigányokon, de az ebéd mellett kibékültünk. Természetesen nagyot alakítottunk itt is. Mi mindig nagyot alakítunk, ha a közelben mozzarella és paradicsom van. Úgy ültünk le, hogy a sarkon árván maradt egy teríték. Medvelány, akinek nem volt ideje reggelizni, mert első körben otthon hagyta a személyijét, belefalt a gazdátlan tápba, majd, mivel a gyomorkorgásom már a kabinban is a mikrofonig zengett, követtem példáját.
Később megjelent a főszervező, gratulált a remek minőséghez, és mondta, hogy mindjárt ideül hozzánk. Összenéztünk, majd mikor a szervező elkacsázott, Medvelány őrülten rendezgetni kezdte a dekorációs endíviákat, hogy elrejtse a megevett mozzarellák által hagyott zsíros nyomokat. Liberty csitított mindenkit, miszerint úgyse jön vissza, csak smúzolni akart. Hát visszajött. Látszólag nem zavarta, hogy a fél kajáját megettük, és a kenyere félreérthetetlenül Medvelány felségabroszán hever. Egy pillanatra megállt a levegőben a kérdés, hogy szóljunk-e neki, de miután bekapta az első paradicsomot, már nem lehetett. Én ültem mellette, nekem könnyű volt dagadt pofával fuldokolni és megpróbálni nem röhögni, de Medvelánynak ki kellett mennie. A főfogás és a desszert során már mindenki a saját jussát ette, illetve Medvelány felajánlotta a feketeerdő-tortáját a csóró kelet-európaiaknak, mondván, hogy ő nem eszik krémes süteményt. Akkor mitől ekkora? Kérdés helyett hálásan felkanalaztam a maracujamártást.