Old Man's

Örömhír: jóanyám megtalálta elvesztettnek hitt slusszkulcsomat. Én valahogy nem is izgattam magam miatta, tudom, hogy az Univerzum nem lehet olyan rosszindulatú, hogy ugyanaz a betegség, ami miatt egy hete nem bírok egy éjszakát végigaludni, még az én kis Gyöngyöm kulcsait is végleg kicsavarja lázforró, öntudatlan mancsomból. Szombat óta nem találtuk, azt hittem, a tesztíráson hagytam, úgyhogy Rózsa előtt odamentem. Ott nem volt, de legalább így emberi időben odaértem a Rózsába.

Nem volt jó, nem voltak sokan, és az is mind játszott. Viszont már 8-kor szervezni kezdtük Mariann pótszilveszterét. Az Alcatrazban kezdtük, de ott jazz volt, élőzene, és mire mi befejeztük volna az ivást és tánc után néztünk, már se élő, se holt.

Szóval mensás mivoltunkat meg nem tagadva záróráig ücsörögtünk és intellektuális beszélgetést folytattunk például arról, hogy mik a kritériumai az illegális tudatmódosító szereknek, és hogy miért nem dönthet valaki szabad akaratából úgy, hogy nem botránkozik meg, ha egy lány valóban bedugja a nyelvét. Végre megkóstolhattam a nevemhez méltó koktélt, rumokkal teljes, mandulasziruppal édesített valójában, csillaggyümölccsel és koktélcseresznyével.

Van az a vicc, hogy

Egy pasi bemegy egy bárba, megiszik egy sört és azt mondja a csaposnak:
- Fogadok magával ötszáz dollárba, hogy öt méterről úgy hugyozok bele ebbe a pohárba, hogy egy csepp se megy mellé.

A csapos persze rááll, mire a fazon oda is ballag a starthoz, kigombolja a sliccét és agyonvizel mindent: a pultot, a vendégeket, a csapost, persze röptében a poharat is, de pár cseppnél több nem jut bele. A csapos nagyot röhög.
- Ezt elbuktad, faszikám, ide az ötszáz dollárt.

A pasi odaadja, begombolkozik, aztán leül a sarokba, és tartja a markát a haveroknak.
- Na ide az ezer dollárt. Megmondtam, hogy úgy fogom lehugyozni a pultot a csapossal együtt, hogy még röhögni is fog rajta!

No, és amikor Cell ezek után elkezdte, hogy "Odamegy egy ember az MNB elnökéhez...", egy emberként sikítottam fel. Szerencsére nem tudta kifejteni, mert kiraktak minket.

Átmentünk az Old Man's-be, ahol füst volt, meleg, szar zene, de legalább lehetett táncolni. Hatan voltunk, de nem volt egészséges az ivararány: Mariannal ketten voltunk csak lányok. Mindegy, egyvalakinek úgyis őrizni kell a kabátokat, és volt köztünk házasember is.

Rengeteg Jedi ólálkodott körülöttem, de szerencsére mindig volt a környékemen egy működő fénykard, ami távol tartotta őket. Majdnem mind feketében voltunk, Fefén égő vörösben virított a mensás póló, hátán feladvánnyal. NLB-t még a Rózsában lecikiztem, hogy alsópólót... izét, fehérfeketeneműt... na, szóval hogy J.Press pólója van, ráadásul az ujján kívül van a márkajelzés. Pedig örült nekem, nem is tudta, hogy ennyi közös van bennünk. Való igaz, pont fekete póló volt rajtam is, a Sabrina-féle (any guy worth having...).

Hátszóval táncoltunk. Egyre nagyobb forróság volt. Fájni kezdett a pocim is, egy idő múlva muszáj volt leülnöm. Tök jó kis zugot szereztünk, bárszékekkel, oszlopokkal, ideális például lövöldözéshez.

Majd' 3-ig maradtunk. Akkor Fefe és NLB épp a (házas)élet, a világmindenség meg minden témakörében cserélt eszmét. Cell beóvakodott egyszer mögénk, de csak az őszilevét szerette volna megszerezni.

Fél 11-ig aludtam. Most, hogy február 4-ig ABSZOLÚT AZT CSINÁLOK, AMIT AKAROK, át fogok állni denevér üzemmódra. Remélem, a gyümölcsevő fajtához tudok csatlakozni, mert olyan macerás azt a sok vért kifogselymezni.