Beküldte Raya deBonel -
Gyanútlanul bekocogtam a tanszékre, mire nyolc lelkes kis japán fogadott hangos "ohayougozaimasu"-szal. Meglepetésemre egész jól értettem, hogy mit akarnak: az egyik azt közölte, hogy ő jouhou-t, vagyis informatikát tanul, a másik pedig, hogy a hobbija az evés. Ezt egyébként többen is említették, bár aligha a globalizált McBorzalmakban teljesedhetett ki ínyenc mivoltuk: tök girnyók voltak.
Utána teaszertartást celebráltak nekünk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy leül az egyszeri hagyományőrző, előveszi diszkriminált kendőjét (lányok narancs vagy piros, fiúk kék vagy lila színűt használnak), hatszor szét-és összehajtogatja, majd belegyűri Levi's farmere korcába a sarkát. Körülbelül ebben a szellemiségben folytatódik a téma, ami magában foglalja a csésze felmelegítését, kitörölgetését, a tea bekanalazását, vízzel való felöntését és habosra verését. Közben néha szertartásosan koppintanak egyet az eszközökkel, és ha a háttérben nem viháncolna hat kis japán a telefonom igen népszerű fedélhangját utánozva, akkor ennek igen léleknyugtató hatása lehetne.
Meginni sem úgy kell ám, ahogy azt gondolnád. Mert bár a csészének nincs füle, azért pontosan meghatározott az "eleje" és a "hátulja". Mivel a szertartást végző maga felé fordítja a csésze elejét, amikor leteszi eléd, neked a tenyereden két nekifutásra 180 fokot fordítani kell rajta, majd három hajtásra meginni. Tapintatból helyeztek elénk egy kis rizssütit, amit érdemes a csalános spenótfőzelékkel versengő élvezeti értékű tea elfogyasztása előtt meg lehet kóstolni. Elém egy legyezőt is tettek, ami előtt meg kellett hajolni, ujjaimmal az asztal szélébe kapaszkodva.
Közben persze hatféle fényképezőgéppel örökítette meg mindenki az európaiak aranyos bénázását. A japán-magyar kapcsolatokat kerek sütik, szójaszószos puffasztottrizs-darabkák és a már említett szaloncukorformában csomagolt kis kekszek édesítették meg. Mi túrógombóccal kínáltuk meg őket, meg is jegyezték, hogy ez biztos hizlal, nem mintha ez megakadályozta volna őket abban, hogy két pofára zabálják.
Van erre egy szavuk is: otonagui. A "kuu" azt jelenti, zabálni, az otonagui pedig az, amikor az árakat nem nézve ebből is, abból is kérsz, mondjuk egy jobb sushi-étteremben. Szóba került ugyanis, ki mit csinálna, ha nyerne a lottón (a feltételes mód gyakorlása), ketten is ezt említették. Nekem házam lenne a Karibukai közelében (gy.k. Karib-tenger).
Ha összejön, holnap elkísérem őket Szentendrére. Sajnos nem tudok majd kellően becsmérlően nyilatkozni róla, jó, ha annyit ki tudok nyögni, hogy "Koko de chuugakusei deshita".