Nyelvzseni vagyok, tudtad?

Nemrégszombaton büszke voltam magamra, mert a kedvenc cipőboltomba (Moderno, Károly körút) betévedt egy francia néni. Elnézést az eladó hölgytől, de nem néztem ki belőle, hogy perfektül bírja Dumas ékes nyelvét, és már készítettem a várhatóan szóba kerülő szavakat (taille quarante, ca coute quante?, il y en a en blanc), amikor is aszongya a néni: - Do you have it in size... treinte-neuf?

Itt beszóltam, hogy harminckilenc, majd azonosítottam magam a hölgy számára tolmácsi minőségemben: - Je parle en peu francais.

(A bajom csak az, hogy érteni értek ugyan szinte mindent, de a szövegalkotásnál egyrészt folyton spanyolul ugrik be még az igen-nem is, másrészt borzalmatos bikkfa kiejtésem van. Nem baj, azért elmagyaráztam neki, hogy az én kivágott bőrcipőm (aka saru) nem innen származik, ellenben ebben az utcában csak úgy hemzsegnek a cipőboltok.)

Aztán elment a francia, jött egy német. Az is menten eladónak nézett, de még ebben sem tudtam megcáfolni, lévén, hogy utoljára hatodikban tanultam ilyesmit, és akkor se nagy kedvvel (így ítéltettem aztán gimiben négyévi latintanulásra). Értettem őt is, de csak annyit tudtam tenni, hogy a később felbukkanó eladót eligazítottam a hölgy igényeit illetően.

Gizda lett volna, ha esetleg még betoppan egy spanyol vagy egy japán, de sajnos állítólag nem sok errefelé a külföldi vásárló.