Beküldte Raya deBonel -
A kalózhajók addig voltak menők, ameddig széllel mentek. Van vitorla, van kormány, vannak evezők... mégis, néha elszabadulnak az irányításod alól... noha nem akarnak. Néha zátonyra futnak, néha teljesen másfelé sodródnak, mint ahova menni akartak, néha így találják meg a kincset, néha meg elsüllyednek, no, akkor és ott nekik vége a dalnak, de lesznek mások. Noha nem akarják.
Mire eltervezem, hogy mit akartam, már rég benne vagyok valami másban, fülig, nyakig, de ha eleresztem magam és eldöntöm, hogy nem fulladozom, csak magamba szívom, akkor a legvadabb futóhomok is homokórává pergi át magát. Csak várni kell. Noha nem akarok.
Lennék hippi. Noha nem akarnék. Folyton attól félnék, hogy mi lesz velem, ha nem járok egyetemre, hogy szedem össze a mindenfelé elcsavargott agytekervényeimet, ha egyszer mégis szükség lesz rá. De jönne valaki, akivel úgy tudnék táncolni, hogy egyéb se tekeregne körülöttünk, mint a gondolataink, és akkor megint úgy érezném, hogy rendben van ez így.
Tudom én, hogy baromi gyorsan vissza kell találnom oda, ahol mindig szívesen fogadom magam: írni kell és muszáj, mert ez az én galandférgem, akinek az a dolga, hogy mindent elnyeljen. Noha nem akarja.