Beküldte Raya deBonel -
Mekkorát csalódtam! Nem is gondoltam leírni, elvégre most olyat játszunk, hogy vidámak és pozitívak vagyunk, én meg a keresztem. Csak épp az imént azt tanították, hogy ebben a mai cyber-világban az ember egyetlen blogbejegyzéssel is úgy eltéríthet egy márkát, egy reklámot, akármit, mint iszlám fundamentalista az American Airlines részvényárfolyamát. Hát én most bizony hogy eltérítem a márkáját annak az embernek, aki a Külkeren a kulcsokat adja a szekrényekhez.
Szóval tegnap ez a jóember vitába bonyolódott egyik évfolyamtársnőmmel azon, hogy leadta-e a hölgy a diákigazolványát vagy sem. A fickó egyébként meglehetősen előember formájú, de eddig jó véleményem volt róla, mert végülis köszönni tud, meg fütyörészni is szokott (ennek köszönhetően néha a mondataim nem éppen abban az igeidőben, illetve stilisztikai rétegben végződnek, mint ahonnan elindultak, de sebaj).
- Én leadtam a diákomat, láttam, hogy elvetted.
- Mit láttál? Azt nem láthattad, mert elrohantál! Mindig rohantok, aztán sír a szátok!
- De ne haragudj, én láttam, hogy rajta volt a kezed!
- Mit beszélsz, kiskacsám? Itt voltam, én is láttam, hogy elfutottál! Itt biztos nincs a diákod!
... satöbbi. Végül a csaj bement, és tényleg ott volt a kérdéses irat. Na erre elszabadult a pokol.
- Nincs itt, mi? Bazmeg.
- Mit képzelsz magadról, kicsim?
- Nem vagyok a kicsid!
- Jó, akkor hülye kurva.