MJV

Eger MJV-ről mesélek most, a végén a három betű minden hivatalos táblán ott van, mert úgy trendi, mint feLugossy meg Sipos F., menők ezek a plusz betűk. Hirtelenjében az a nóta jut eszembe, hogy "Eger városa, papok városa, barátok járnak fapapucsba. Kipi-kipi-kipp-kopp, in nomine patris, reverenda alatt pálinkát visz." Csak nem véletlen ferencesek (ciszterciek, hogy pontos legyek) laktak itt is?

Nekem tetszik Eger, élhető méretű, és ha hajlandó az ember kompromisszumokra (pl. vasárnap hatkor zár a pláza), akkor mindent megtalál. Kivéve persze a csontgyűrűt, de abban is már csak a halállomány érdekében hiszek (a lepényhal meg először, a remény-hal-meg utoljára). Van borkultúra, saját pálinkájuk: az egrivíz, és a közelben olyan Mensa-történeti emlékhelyek, mint Egerszalók, Szilvásvárad és Felsőtárkány. Három éve, nyáron több időt töltöttem a térségben, mint Budapesten. Itt volt a gólyatáborom is, ki is szöktem mindjárt a második napon. Akkor ismertem meg a várost, miközben a többiek eszperente szexmesét szerkesztettek és gogo-koreográfiát tanultak. Kinek a pap, kinek a paplan. Most újra találkoztam Tomival, és a szokásos "hogy-van-az-írói-pályád" udvariaskodás után még órákig miatta kalapált a szívem.

Nemzeti ünnepünkön nyitva állt a vár, megúsztuk a 300 forintos "sétajegyet", és körbemásztuk alaposan. Katonazenekar indulózott valahol alattunk, Nofra vigyorgott, mert az ágyúk rendre teljesen értelmetlen helyeken díszelegtek. Találtunk egy fegyverkiállítást, amit én már láttam, de így sokkal érdekesebb volt. Választottunk is magunknak, én egy perzsiai szablyát kaptam, Nofra nyilván valami katanát (amit én lepiroskardoztam, csoda, hogy akkor nem ért véget köztünk minden). A végén szokásom szerint rácuppantam a vendégkönyvre, így a Kalasnyikovoknak nem szenteltem méltó figyelmet. Röpke pillanatok alatt találtam spanyol, orosz, finn, holland és török bejegyzést, japánt érdekes módon nem. Jót vigyorogtam azokon, akik erőszakellenességükek adtak hangot, rögtön azok mellett, akik az említett Kalasnyikovot szerették volna a birtokukban tudni.

 A város másik nevezetessége a Kopcsik Marcipánia, ahol végre engedtem a Csokoládé gerjesztette ösztöneimnek, és megpróbáltam ránézésre megtalálni a kedvencemet a pultban sorakozó huszonhat fajta kis golyó közül. Nem tudom, sikerült-e, de adtunk az Update-nek, az biztos. És nagy teljesítményként értékelem, hogy marcipánboltban sikerült úgy vásárolnunk, hogy marcipán nem is volt benne (nem szeretem).

 A környék, ahol laktunk, Almagyar domb névre hallgat, a Gárdonyi utca vezet fel az Egri csillagok utca és a Janicsár utca torkolata után a Cecey Éva utcáig, valahol alatta fut a Mekcsey István utca, keresztezvén a Bornemissza Gergely utcát. Jumurdzsákot sajnos hiába kerestem, pedig méltán a legnépszerűbb szereplője Magyarország kedvenc regényének. És milyen szép karórája volt. Máskülönben a várat megkerülni legegyszerűbben alulról tudtuk, egy muzeális értékű aluljárón át. Ilyenek voltak a falon.

Aztán jártunk néhányszor az említett plázában is, ami itt történetesen Agria Park névre hallgat. Érdekes, hogy az itteni HMCS-k ugyanúgy trendinek érzik magukat, mint a budapesti plázások, pedig azért a Westendhez képest...

Mindenesetre találtam egy egészen meglepő boltot, 1200 HUF körül vesztegették a legtöbb cuccot, le is arattam mindazt, ami tetszett és amit a(z XXL) méreten aluliak még meghagytak. Kiderült, hogy Nofra az a fajta férfi, akivel még vásárolni is lehet (képes végrehajtani a "hozz ebből egy M-eset" parancsot, türelmesen vár és van értékelhető véleménye, vagyis nem hogyaszongya "nem lóg ki eléggé a melled" meg "aha, jól áll", amit a legtöbb pasi mondani szokott. Egyébként nála nem is az jelenti a legjobb ítéletet, hogy "nagyon szép", hanem az, hogy "nem rossz"), tessék irigykedni.

A Pipacs fagyizó örök bosszúságom nekem, ilyenkor az összes nyavalyás kávézó képes kinyitni, csak ez az egy nem, pedig itt árulják ám a város legjobb fagyiját, olyan ízekben, hogy az embernek a nevektől elindul a nyálelválasztása.

Volt aztán még egy érdekes helyszín: az érseki palota alatti "Város a város alatt" (.hu álnéven is megtalálható), ami gyakorlatilag egy teljesen üres, betonnal falazott pince részben vízzel elárasztva, de az idegenvezető annyira tud, hogy még ezt is érdekessé teszi. Egy órát töltöttünk odalent, megtudtuk, hogy a víz olyan, mint az anyós, akkor is jön, ha nem hívják, továbbá hogy milyen remek marketingesek voltak az adott esetben írástudatlan érsekek, és hogy hol lehetett akkoriban (17-20-sz.) a legjobb feltételek mellett berúgni. Hát nyilván, hogy itt, a fölé épült fiúkollégium szenespincéjébe kellett csak bejutni, aztán onnan már, mint Harry Potterék a Mézesfalásba.

Ide egyébként 2012-től lesz majd érdemes eljönni, mert csinálnak majd egy interaktívat, vagyis minden kis lyukból vagy Mátyás király szólongat kifelé, vagy egy tolvaj fejét csapják le éppen, de nem lövöm le a legjobb poént. Nagyon tetszett, hogy az idegenvezetőnk végig T/3-ban beszélt a kiállításról, berendezzük, megcsináljuk, elvezetjük. Na jó, jutalmul bevallom, nem is volt teljesen üres a pince. Itt-ott feltűnt egy szövőszék, földmérő óriáskörző, meg kosarak (biopiszoár, ahogy egy korábbi látogató nevezte). Meg betört a természet is, alulról szagolhatjuk a... gesztenyét.

Talán feltűnt valakinek, hogy a Szépasszonyvölgyet kihagytuk, hát tényleg. Nem kellett nekünk bor, hogy úgy viselkedjünk, mint a rosszul nevelt részegek. A pince bejáratánál még nem volt senki, amikor odamentünk, de a fickó állította, hogy "jön még egy házaspár". Na, a házaspár véletlen se ért egymáshoz, némán baktattak a tanár bácsi után és figyeltek alaposan. Én meg csak azért is kapaszkodtam Nofrába, és nagyon reménykedtem még mindig, hogy ugye mi majd mindig.