Beküldte Raya deBonel -
Ülünk kint az erkélyen Nofrával, pusztítjuk a tüdőnket, laza, informális beszélgetést folytatunk a "szuperlatívusz" etimológiai hátteréről és Szabó Lőrinc versfordítói munkásságáról, hátralévő életünkre szavunk járásává válik a Xanadu, mire egy kellemes külsejű, bár láthatóan nem túlzottan szomjas fiatalember kényelmesen átballag az úton és felszól:
- Drága uram, egy gyufafejnyi minyót!
- Drágám, ez akar valamit. És tőled akarja.
- Parancsolsz?
- Csak egy nagyon kicsit, legyen szíves!
- Ez nem olyan.
- De.
- Ez nem olyan, amilyenre te gondolsz.
- De mást nem érdemes beletenni. Biztos olyan.
- Nem olyan. Kókuszos.
- Én is próbáltam már...
- Hidd el, hogy ez nem az, amire te vágysz.
- De csak egy ilyen picit kérnék!!
És ez még csak az volt, amikor kis fészkünk magányában ülünk, és nem konfrontálódunk a külvilággal.