Beküldte Raya deBonel -
Ha valaki olvassa ezt, legyen szíves kommentelni is, mert így úgy érzem, a nagy semmibe pötyögöm bele az életemet. És ez, akárhogy is nézzük, hervasztó.
Éppen Simpsonokat másolok, hogy aztán DVD-re írhassam, Fefének való adás céljából. Máskülönben énekelni jöttem fel, de ez egy hosszabb történet.
Most látom, mennyi hely van itt még. Nos, akkor:
A harmadik telefonáló volt, aki végül befutni látszik. Már kétszer voltam nála próbálni. Egy csomó kész száma van, és nagyon jól gitározik. Szerzett egy bőgőst is, ezek után kötelességemnek érzem, hogy legalább egy dobost szállítsak angyalian túlfűtött hangom alá verni. Meg mikrofonokat is nézegettem, de úgy néz ki, legalább egy tízest elvisz, ha valami normálisat akarok venni. Mindenképpen madzag nélküli kell, hogy ne legyen miben elesni. Már jó sokszor elképzeltem magamat, ahogy egy színpadon állok/járok/ugrálok, kezemben a mikrofon, és akik odalent vannak, csak az én számra figyelnek, mert csak onnan tudhatják meg, amit el akarunk nekik mondani. Hatalom a kézben. A mikrofon valójában jogar. Ezért nem mindegy, hogy milyen.
Visszahívtam a negyedik jelentkezőt, hát az kiábrándító volt. Egy tehetséges, kitartó énekest keresett ugyan, de amit kezdeni akart vele, attól nagyon remélem, hogy minden tehetséges, kitartó énekes elmenekül. Fel akarja futtatni, a kapcsolatrendszerének köszönhetően, tévé, rádió, minden. Ja, hogy a zene? Az számítógépről megy, a zenekaroknak nincs jövője. Nagyon csábítóan hangzott (ezt akár el is könyvelhetem Mammon első kísértésének zenei pályámon), de azonnal tudtam, hogy ezt NEM.