Beküldte Raya deBonel -
Jóanyám még egyszer elment, hogy megkérdezze az állatorvost, mi rontottunk-e el valamit, vagy úgysem lett volna már esélye? Azzal a válasszal lepett meg, hogy ha a gyomrát (ami, mint kiderült, nem megcsavarodott, hanem mindkét végén begörcsölt) helyrehozzák, elvitte volna egy embólia. Mármint nem leletekkel igazoltan mondta ezt, hanem mert tudta. Ha egy kutya menni akar, akkor elmegy, ha az orvosok nem hagyják, akkor indok nélkül (ugye, ezt írtam: nem értelmetlen, csak indokolatlan volt a halála?), a boncolás sem tud mást megállapítani, mint: sokk.
Azért ez kicsit sok. Miért akart ez a kutya meghalni? Igen, elmúlt már 11, de ahhoz képest nagyon jó karban volt, soha nem volt beteg. Több elméletet is felállítottunk, ki-ki amellett tette le a voksát, amelyikben ő a hibás (családi vonás). - Jóanyám szerint azt hitte, hogy sose gyógyul meg, hogy mostantól az előszoba lesz a sorsa, ezt nem akarta. - Vagy attól félt, hogy amíg gyengélkedik, Lord legyűri és véget ér a tízéves uralom. - Vagy hogy megérezte, hogy mindig ő(k) az ürügy, amiért nem utazhatunk el együtt, mert "nincs kire hagyni". - Én azon busongok, hogy hátha az hiányzott neki az életigenléshez, hogy mellette legyek a műtét után? Hiszen napközben én voltam vele. Talán akkor elengedte volna azt a görcsöt? - Vagy egész életében rossz gazdája voltam? Többet kellett volna foglalkoznom vele, vinni agilityre, sétálni, kiállításokra. Kevésbé nehézkesnek lenni és kevésbé teherként kezelve őt (a kocsiban gond nélkül lehetett szállítani, a BKV-t imádta). Talán akkor úgy érezte volna, öregkorában is boldog élete lehet?
Akárhogy is, de nagy hatással volt rám az elvesztése. Kicsit megint perspektívába kerülnek a dolgok: mi komoly probléma, és mit lehet nyugodtan leszarni. Azzal törődöm, ami (aki) fontos, akár azok kárára is, akik nem azok. Különösen érzékeny vagyok a kutyákra (notably a hosszú szőrűekre).
Így működöm: jön valami hasonló esemény (nevezzük sokknak), egy darabig (akár évekig) lever, lenyom, befészkeli magát, aztán valami átkattan és rácsodálkozom magamra. Ez most kicsiben az, ami egyszer már volt. Ó, azok a boldog idők, amikor babonából nem írtam be azt a két címkét egy bejegyzéshez, hogy "Prince" és "halál"...
Megkérdeztem Lordot, ő mit tud erről, mit akarhatott a testvére. Úgy nézett, mint aki nem tudja.