Beküldte Raya deBonel -
Teljesen úrrá lett rajtam a Kerouac-fíling. Kitartó próbálkozásom eredményeképp kezdi felütni a fejét az életemben az a fajta ragged, exstatic joy of pure being, amit Dean Moriartyban mindig is irigyeltem. Például egyáltalán nem bánom, hogy alig aludtam és a világ, ha nem is forog már, de még egy kicsit ingadozik. Azért nem bánom, mert tegnap olyan igazi jó afterparty volt.
Ez nem az én napom. Egész délelőtt a BORról volt szó. A videószekrényen egy borreklám, az állatorvosi ló gyanánt kiosztott kérdőív megszólítása: Tisztelt Borkedvelő!, még a reklámkutatási feladat is a borról szól. Mindenközben tudatom alatt nem csak a szék imbolyog (mindig hintázok), hanem a ravasz aldehidek is. Nem vicc, gondolni se tudok arra a szóra, hogy BOR.
De tanultam hasznos dolgokat azon túl is, hogy két útja vagyon az igazságnak: Marx Tőke és Marx töke (ez komoly!). Például, hogy az ittasan elkészített zabpehelykenyértől az embernek másnap garantáltan feloldódik a nyálkahártyája. Hát istenem, megbillent a kezemben a borsos zacskó.
Uhh. Az Ellátóban voltunk, kilencen, és kitaláltuk, hogy hárman, de főleg ketten borozni fogunk. Nagyon vidám voltam, nagyon sokat beszéltem, leöntöttem magamat vörösborral és valószínűleg leégettem Carlost. Örülök, hogy az Újdonsült akkor már nem volt ott. Berniék vittek haza, ahol aztán összepancsoltam az emlegetett kenyeret, megittam négy pohár vizet, aztán derült égből elborultam az ágyon, és black out.