Lélekcsók

Tegnap estére valahogy felpörgettem magam, elhatároztam, hogy legalább egy estére normális huszonéves benyomását keltve elmegyek bulizni és berúgni.  

Bemegyünk az Old Man's-be két old mannel, hát nem Oláh Ibolya énekel épp, mackónadrágban? Néha elfelejti a szöveget, néha egy kézmozdulattal kunyerál egy fél cigit a legelöl kuporgó lánytól. Most vagy én vagyok lemaradva bulvársajtóilag, vagy a bulvársajtó Ibolyailag, mert nekem legalábbis biszex benyomását keltette (már amennyiben pasija már volt), ahogy a csaj szájába mosolygott a koncert után.

Mink megálltunk a pultnál, hirtelen nekem szegezték a kérdést, mit iszom, felelem, mindegy. Kaptam valamit, amiről aztán kiderült, hogy egyik kedvencem, a Long Island Ice Tea, ami csak nevében ilyen ártalmatlan. Ha az ember át akar menni a túlpartra, de istenverte hosszú ez a sziget, és sehol egy nyavalyás híd, na, ilyen érzést okoz ez a koktél.

A lassú számokra még csak mi táncoltunk, aztán eltakarítottuk a maradványát annak, amit hoztunk, visszamentünk, és szembetaláltuk magunkat a jóval élénkebb zenére szokásos módon táncos populációval. Ott volt a tetovált könnycseppes, szakaszosan lyuggatott fülű, baseballsapka alatt zselés hajú srác; a parókamerev-platinahajú, kiskosztümös lány, aki úgy mozgott, mint aki lenyelt egy vibrátort működés közben; a cigivel a kezében műmámort mímelő fél-etnikai jellegű dúskeblű szenvedélyes, aki olyan nagyon megtalálja élete párját a tömegben, hogy nem ér rá azzal foglalkozni, kit éget meg közben; a kiégett negyvenes női páros, akik egész este csak keringenek fontoskodó képpel egyik parkettől a másikig; üdítő kivételként az ősz hajú ötvenes pasi a párjával (?)(!); no meg Nofra és Maitai, akinek egész addig futotta a cinikus megjegyzések gyűjtéséből és előadásából, amíg falhoz nem szorították...

Tényleg csak én nem ismerem a nyelves csók szentimentálisabb megfelelőjét, a "lélekcsókot"? Mármint magát az érzést ismerem, csak a nevét nem tudtam eddig. Borzalmas jó.