Beküldte Raya deBonel -
Lassan kezd derengeni (angolul sokkal jobb: it dawns on me), hogy igazából vannak barátaim. Szokatlan, mert sokaktól eltérően nálunk nem voltak "családi barátok", vagy baráti családok. Egyszer volt, de persze ott is akadtak nézeteltérések. Olyan talán nincs is, hogy A apuka jól tud sörözni B apukával, A anyuka imád B anyukával vásárolni, és a gyerekek is jól lekötik egymást, ha A és B család együtt mennek kajálni.
A gittegyletiekre még most is fura úgy gondolni, hogy a barátaim, de azt hiszem, ha gyakrabban látom őket, mint Jóapámat, alapértelmezés, hogy a szilvesztert együtt töltjük, menetrendszerű a zamárdi hosszúhétvége, ráadásul egy teljes napot képes vagyok arra szánni, hogy valamelyikük lelki természetrajzát fejtegessem fennhangon, angolul, hátha úgy több értelme van, szóval azt hiszem, az kimeríti a barátság fogalmát. (Na, majd most jönnek a kommentek, hogy nem ettől lesz barátság, azért tűzbe kell tenni a kezemet satöbbi, de minek játsszak én Mucius Scaevolát, amikor már így is balkezes vagyok?)
A másik adag meg a kalózok. Velük se voltam egészen kibékülve, amíg úgy éreztem, hogy versengenem meg státuszt játszanom kell velük. De amióta arra próbálom rászoktatni magam, hogy teljesen oké, ha nem használok alapozót, fogalmam sincs, mi történt a Gilmore Girls harmadik évadjában, és hogy bármit csinálok alapvetően az életemben, azt ők kutya kötelesek elfogadni, legfeljebb ha már nagyon elviselhetetlen leszek, majd nem barátkoznak velem, na azóta béke van.
Tegnap popcornerezni voltunk, de előtte még felmentünk Asma leendő tagtárs lakására, pezsgőt ittunk, meg vodkát különféle gyümölcslevekkel (na, ezért nem bírom még mindig rászánni magam, hogy kitegyem a lábam a lakásból, pedig tök jó idő van, hóesés), Comedy Centralt néztünk (apropó, lehet, hogy bepróbálkozom majd a Masterfilmnél, mekkora poén lenne inkább olyan orvosokról fordítani, akik susogós tangában próbálják felkészíteni kollégájukat a házasságra, mint olyanokról, akik csak belenéznek egy torokba, és máris megtámadja őket a gyilkos vírus mikroszkopikus hadserege) meg South Parkot. Aztán lementünk kedvenc kocsmánkba, megittunk még fejenként két bögre forralt bort. Hadd kampányoljak kicsit: a kategória csúcsa, mindössze 330 ropogós HUF-ért.
Na de nem ez a lényeg, bármennyire is szeretem részletezni, mit ettem-ittam össze. Amúgy a tegnapi adagom négy alma és egy görög saláta volt, talán ez is közrejátszott aranyos jó hangulatomban. De ez még mindig nem a lényeg, a lényeg az, hogy végre nem azt éreztem, hogy versengünk, ki mikor mondhatja el, ami benne szakadt, hanem hogy beszélgetünk. (Kedvenc filmem fordításában mindig zavart, hogy a "talking to you"-t hogy lehet így fordítani, amikor csak az egyikük dumál, de folyamatosan, a másik meg valahol a kamera perifériáján homálylik, hogy tudjuk, kinek beszél.)
Köszi, csajok!