Beküldte Raya deBonel -
Az elzászi Mensa rendszeresen az Aux Quatre Vents nevű étteremben tartja összejöveteleit, ami szabad fordításban szélrózsát jelent. Itt az ember a négy égtáj felé szórhatja a pénzét, és valószínűleg a széljárás felelős azért is, hogy rendre elkeveredtek azok a papírok, amikre a napi ajánlatokból fennálló mennyiségek voltak felírva.
Közgyűlés végül nem volt, mert mindenki elkezdett kaját rendelni, aztán meg mindenféle szalámit meg tejfölös falatkákat hoztak, és úgy már nem lehet komolyan dolgozni. A következő alkalomra halasztották, nem tudom, talán akkor az étterem előtt tartjuk a közgyűlést, a hidegben, úgy gyorsan le fog zajlani.
Szokásos éttermi szerencsém révén természetesen choucroute sem volt, és a csigás rétesről is lemaradtam, de legalább ez egyszer sikerült jó csapatba szállnom. Legalábbis ami a kaját illeti.
Amikor kiderült, hogy mást kell választanom, Guillaume rögtön felajánlotta, hogy ő inkább becsatlakozik egy tengeri fazékba (utána láttam, elég bizarr volt, ráklábak álltak ki belőle), én meg egyem helyette a marhabordát (vagy oldalast? mindegy, húscafrang) Greggel. Egye fene, vagyis én.
Hát kiderült, hogy a marha egy nevéhez illő méretű tálban érkezett, hatalmas mennyiségű gombával és szósszal, enyhén véresen, pont, ahogy szeretem. A közös köretek ezúttal lightos rakott krumpli, répás krumplipüré, hasáb meg az elmaradhatatlan kenyér voltak. Annyit ettem, mint egy malac, de még mindig nem fogyott el.
Azt írtam az imént, jó csapatba szálltam. Ezzel nincs baj, végülis Greget kedvelem, ő meg direkt odatolta nekem a gombákat, szedett nekem krumplit úgy, hogy sajt is jusson rá, bevont a beszélgetésbe meg ilyenek. A gond csak az, hogy a barátnője ajkáról már akkor lehervadt a mosoly, amikor megtudta, hogy benyergeltem az ura mellé egy vacsira. Ráadásul helyet kellett cserélnünk, hogy ne az asztal másik feléről szaladgáljak a tányérral. Fagyos tekintettel hozta utánam a véletlenül ott felejtett szalvétát, megigazgatta Greg gallérját, majd megkérte a szemben ülő csajt, hogy vigyázzon rá. Remélem, nem fért hozzá a fügés sütimhez, mert akkor úgy járok, mint szegény Litvinyenko (akit a gyanúsított szerint csúzlival mérgeztek meg, mert annyian voltak ott, hogy máshogy nem tudták volna beledobni a piájába a polóniumot). Próbáltam finoman szólni Gregnek, hogy talán a másik oldalán szorítsunk helyet a hölgynek, mert igen féltékeny, de legyintett. Hát, neki kell ma éjjel mellé feküdni, nekem mindegy.
Egyébként kellemes társaság volt, végre megtaláltam az informatikusokat, akik isznak. Elmondatták velem magyarul, hogy "Te pusztulásra ítéltettél", mire megnyugtattam őket, hogy az otthoni mensás barátaim is perverzek. Aztán az egyik elkezdett magyarázni a marketing fontosságáról a kerék feltalálásának tekintetében, és felcsillant a szeme, amikor benyögtem, hogy Golgafrincham. Ezután egyeztettük az egyes szereplők nevét, elmeséltem Stavro és Karl Müllert, akiket a francia fordító már a harmadik kötetben elcseszett, és megtudtam, hogy hívják valójában a vérnyulat (épüléstekre: Caerbannog Vorpal Nyula), hja, a közös kulturális örökség.
Utána pedig ragaszkodtak hozzá, hogy ilyen hidegben márpedig nem biciklizek, így elmondhatom, hogy Gitane már autóban is utazott. Jól viselkedett, csak a kereke pörgött egy kicsit. Pedig direkt beüzemeltem a dinamót! Nagyon menő duruzsolást ad ki, amikor tekerem. Majd ha valaki az utamba áll, így kiáltok rá: "Vigyázz, áramot fejlesztek!".