Júli 16

Forrósodott a hangulat! Érezhetően! A legnagyobb tömeg, a legdurvább arcok, a legtöbb Motörheades póló és Harleyk a parkolóban. A rendőrség akciócsoporttal készült, a kerítés a sátrunk mögött többrendbeli erőszak áldozatául esett, végül megroggyant.

Frissen-fitten, még délelőtt (=délután 2, azelőtt szó szerint nincs élet) beszöktünk Nofrával lézengeni. Ilyenkor lehet kellemes körülmények között bezsebelni a szponzorajándékokat.

A Borsodi kirukkolt a citromos sörével, ami egyébként egész kellemes, még én is szeretem, pedig nem vagyok sörös (a Guinness, az U Fleku barnasöre, valamint a Karma kivételek). Időnként osztogatták pohárkában, viszont a hostessek legalább olyan egyszerűek voltak, mint a vendégek, ugyanis elvileg nem szabadott "barátoknak vinni" belőle, de ha az ember előbb a bal, majd a jobb oldali sorba állt be, azt senki nem vette észre. Ezek után az a hülye, aki megkérdezi.

A Multifilter pedig tök jó dolgot talált ki: 500 forint fogyasztásért egyedi kitűzőt lehetett csináltatni. Volt a szoftverben néhány butaság (pl. két sorba lehetett szöveget írni, de nem lehetett külön méretezni, a körbeíráskor a szöveg egy része mindenképp fejjel lefelé volt), de így is sikerült egy "Vigyázz! Mensás" feliratút összeraknom, jobb híján dobókockákkal, mert szinte az összes ábra fekvehányós volt, illetve valami rejtélyes indokból volt T betű és dinoszaurusz is.

Az idei év legnépszerűbb tárgya azonban az úgynevezett hegyaljai vuvuzela, vagyis dudáló mogyorótörő volt.

Lánykori nevén: sípoló játékkalapács, származási hely: Portugália.

A Chio Crisperst volt hivatott reklámozni, akik a "mogyoró" szó kétértelműségére alapozták a kampányt. "Védd a mogyoród!" feliratú, két... hm, mogyorót ábrázoló piros matricákat kellett gyűjteni. Elvileg úgy működött volna, hogy mindenki egyet kap, és a többit másokról kell letépnie, de gyanítom, hogy ez egyrészt tömegverekedéshez vezetett volna, másrészt a szokásos korrupciót beleszámítva elég egyenlőtlen küzdelem alakult volna ki. Így bárki bárhányszor visszamehetett a standhoz, és nem is volt muszáj felragasztani. Nekünk egy matrica az ajtónkon landolt, jót röhögtem, amikor hazaértem és megláttam (asszem, ha eddig lett volna esélyünk, most csúsztunk le végleg arról, hogy kedves fiatal párnak tartsanak minket a lépcsőházban). A legkelendőbb ajándék az egymatricás zacskós Crispers és a vuvuzela volt, utóbbiért hetet kellett gyűjteni. Előbb nekem lett, aztán Asmának, végül pedig Mariann is könyörögni kezdett (az unokahúgának viszi, peeersze), mire hatan (!) odasétáltunk, és NLB legördögibb mosolyával kijelentette, hogy heten vagyunk, nem kaphatnánk mindjárt zajkeltő eszközt ragasztgatás helyett? Mivel a hostessek definíció szerint nők, ez működött.

A vuvuzelánknak (aminek eredetijét például a Yellow Spots is beépítette a koncertprogramba) két bicikliduda van a fején, különböző hangmagassággal sípol, továbbá a nyelét fújni is lehet. Roppant kényelmes megoldás: egyszerre helyettesíti a tapsolást és a fütyülést. Kékre zúztam a térdem például a PASO alatt, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Magna Cum Laudét, akármilyen nyálas, szeretni szoktuk Nofrával, de az énekes baromira nem tudott bánni a közönséggel, ami nem lett volna baj, akkor csak énekeljen és ne foglalkozzon velük, de ő megpróbált mindent. Először is baszkurálta őket, amiért este 6-kor, a délutáni tűző naptól tikkadtan nem buliznak. Aztán szám közben biztatott mindenki tapsolásra, ráadásul "gyerekek" megszólítással. Még le is ugrott a színpadról, mire a Security pánikszerűen rohant utána, nem mintha akkora sztár lenne, hogy megérné megmerényelni például. A legcsúnyább bukta az volt, amikor egy egész refrént rá akart bízni a közönségre, és mivel az egészből nem hallatszott semmi, azzal vette vissza az éneklést, hogy "ez biztos túl gyors nektek". Nofra ott is hagyta az egészet, mondván, még az se élvezi, akinek amúgy tényleg tetszene.

A PASO-n nagy mázlim volt, a második sorba ugyanis betáncolta magát egy srác, aki nem akart a kordonhoz lapulni, viszont elég hatásosan fogta maga előtt a helyet, úgyhogy besurrantam elé. Első sor középen! Telibe fotóztak (elég hatásos jelenség lehettem a kockás fedórámmal meg a kalapáccsal), telibe locsoltak (jószolgálati slaggal, hogy kevesebb ájult kiscsajt kelljen kimenekíteni), telibe rám nézett KRSA! De itt is rájöttem egy idő után, hogy jobb hátramennem táncolni, és ezt is tettem. Óriási ugrálást rendeztem, a vádliim eddigre már jobb volt, mint Lance Armstrongé. Jó nagy kontraszt volt a Magna Cum Laudéhoz képest: KRSA irtó higgadtan és elegánsan pöcköli maximális fokozatra a közönség hangulatgenerátorait.

Innen futottam át a Belgára, és nem tudom, mi ütött belém (dehogynem), nem szeretek káromkodni, de ami itt 0:51-nél következik, azt tele torokból üvöltöttem.

Jó emlékeket idézett: tavaly Horvátországból jöttünk haza a kalózokkal, gyökkettővel, lehúzott ablakkal gurultunk a fizetőkapuk között, és szépen, ütemesen bólogattunk a refrén dallamára, miközben kisgyermekes családok húztak el mellettünk H betűs autóikkal. Kurva gyorsan.

Remélem, a Tisztán A Cél Felé nevezetű krisnás metálzenekar is arra járt, és hallotta Belgáékat teljes meggyőződéssel üvölteni, hogy "Fesztivál, fesztivál, ivál-ivál feszt-feszt", mert elég vicces, hogy miközben elvileg még egy tojást sem szabad megölniük, a koncertjükön izomból pogóznak az ifjak.

Mire visszaértünk a teraszos törzshelyünkre, ahol Békánéval vetettük össze szappanbuborékfújóinkat és találgattuk, hogy a skótszoknya alatt szokás-e alsógatyát hordani. Béka közben békázott (Sutyi által képezett ige, annyit tesz, mint időnként sört magunkhoz véve kóvályogni a tett színhelyén körbe-körbe, és néha megrándulni tánc címén, mint elektromos angolna), időnként odatévedt hozzánk, és megmutatta a katicás akarom mondani: zöldinges, gömbölyű, piros békás hajgumiját. Mi több: amikor feltették neki a kérdést, hogy hordana-e ugyan skótszoknyát, csak ennyit kérdezett: csak buliba, vagy dolgozni is? A mi falkánk, na.

Közben gyűltek a Motörhead-rajongók, köztük nem kevés középkorú. Gondolom, azért, mert nekik nosztalgia, engem meg - ne verjetek meg - nem hatott meg. Nekem az összes szám egyforma, zúzós rock, a közepébe meg véletlenül sem szerettem volna bekeveredni.

A nagyszínpados koncerttel egy időben általában elült az érdeklődésem, és olyankor bóklászni mentünk. A masszív kialvatlanság álomszerű ködbe burkolja a történteket. Mászkáltunk Tokajban, rendőrségi Mondeók hozták a Motörheadtől felhevült fesztiválozókat. Visszatérőben még megkukkantottuk Roots Manuvát, azért ettől se álltam fejre.