Jubileumi gála

Mindig azt hittem, hogy jobban szeretem a saját-test-csavarós műsorszámokat, mint az állatosokat, de most láttam pár olyat, ami meggyőzött, hogy a cirkuszi állat se mindig szenved. Persze ha nem, akkor nem lesz tökéletes a produkció, közben befutnak összeszedni a kutyakakit, ugat az alany, meg ilyenek.

Az igazán gyönyörű az a három fehér, majd két fekete ló volt, iszonyat hosszú, hullámos sörénnyel&farokkal, a feketéknek kockásra volt lakkozva a seggük, azt ne kérdezzétek, hogyan. Jaj, csak úgy lestem, csodaszép kis lovacskák, oldalra is tudnak lépni, térdet hajt, táncikál... mondjuk porondon kívül, farmerban hülyén érezném magam, ha egy ló ilyeneket produkálna alattam, de nézni jó.

Voltak még oroszlánok, szám szerint két nőstény és három, szőrzete elrendezése alapján bölénynek is beillő hím. Morogtak néha, meg kapkodtak az ostor után, én nem is értem, hogy mert az idomár hátat fordítani. Porondülésünk volt (félház lévén ez alapján még nem lehetne egyértelműen kiválasztani a tömegből), úgyhogy láthattam a részleteket is, például a helyes kis bojtot a farkuk végén.

Ami az embereket illeti, kevésbé varázsoltak el: valahogy úgy éreztem, ez ma már kevés. De végülis 120 éves jubileumi műsor volt, nosztalgiának elmegy. Aranyosak voltak és multikultik, mongol guminőktől kezdve a mexikói kötéltáncos (-biciklis, -ugróköteles, -zsonglőr) csoportig. Jól éreztem magam, na.