Hűség

Nem cserélném el semmiért.

Azért nem, hogy párás szemekkel meredjek valakire a megváltásért cserébe, ő pedig visszanézzen rám egy ígérettel, amit abban a pillanatban megszegett, hogy kimondta, hiszen  ő nem szabad...

Azért nem, hogy minden nőiességemet bevetve is eldobjanak, és ne értsem, miért... hogy ne is legyen közöm hozzá...

Azért nem, hogy áradozhassak róla a blogomban, majd a szakítás után mélabús klipekkel búcsúzzak a képzelt érzéstől...

Azért nem, hogy mindenkinek megmutathassam a legújabb zsákmányomat, és ne vegyem észre mások megvető legyintését, hiszen annyi ilyen volt már...

Azért nem, hogy el kelljen kapnom a szememet a másik hibáiról, hiszen csak addig tart a varázs, amíg őt tökéletesnek látom...

Azért nem, hogy kiélhessek mindent, megkaphassak mindent, de végül mindig beleütközzek a képernyő hideg üvegszemébe, mindig jöjjön a snitt...

Azért nem, hogy az se legyen elég, amiért egyszer mindent odaadtam...

Azért nem, hogy egy idegennek duruzsolhassam el a fájdalmamat, amit a hozzám közel állók már saját arcukon is viselnek...

Ezt a klipet Nofrának ajánlom.

Azt, hogy minden este annak az egyetlen embernek a karjában alszom el, akivel szeretkezni is vágyom. Azt, hogy a ő oldalán az egész világ elé kiállok. Azt, hogy az ő szemében akarok elveszni úgy, hogy többé ki se keveredjek belőle. Azt, hogy figyel rám, hogy a hangomból megérzi, ha baj van. Azt, hogy ha a másik nem veszi fel a telefonját, nem azon aggódunk, hogy merre tekereg, hanem hogy biztos jól van-e. Azt, hogy tudjuk egymásról, hogy más nem létezik, hiába szép, hiába okos, hiába legyeskedik, hiába nyomul, teljesen közömbös.

És azt, ahogyan tegnap táncoltunk. Tökéletesen összeszokva, egymásra hangolódva, egymás gesztusaira, grimaszaira is reagálva, az üvöltő zenével, a nyugtalan izmokkal, a köztünk vibráló belső térrel. Azt, ahogyan csak egymás számára léteztünk. Azt, hogy egy pillanatra a csók is csak a játék egyik eszközévé vált, amit meg lehet tagadni, amivel húzni lehet a másikat, amit végül meg lehet neki engedni. Azt, hogy mellette és miatta most már egyedül sem félek megmutatni önmagam, levetni a tunikámat úgy, hogy egy éppen cicit takaró kis top van alatta. És azt, hogy amikor a tánctér előtt hastáncoltam, végig nézett, vonzott a szemével, éhesen falta minden mozdulatomat, és érezte, hogy az egész neki szól.