Beküldte Raya deBonel -
Marha érdekes ám, ahogy a tolmácsórán helyet foglalunk. Ugye a tanár a táblánál, mi meg egy nagy adag összetolt asztal körül. A tanár jobbján ül a legjobb emberke, utána sorban lefelé a többi, majd kezdődik a balján is egy sor, és legtávolabb ülnek a legrosszabbak. Nincs ez kimondva, általában egy-két óra után mindenki tudja magáról. Akkor jöttem rá, amikor valaki hiányzott, és önkéntelenül kihagytuk a helyét.
Ma kicsit később értem be, és csak az asztalvégen jutott nekem hely. Illetve egy hely lett volna még följebb, de Zita arrébb csúszott (minden mozzanatnak jelentősége van), és ő ült a tanár jobbjára. Én meg ott maradtam az alvégen. Fura volt: onnan máshogy hallasz mindent, mint elölről. Lehet rajzolgatni: a tanár úgyse lát. Ha ránézel, tudja, hogy felszólíthat, ha lesütöd a szemed, békén hagy. "Odafent" nem lehet szórakozni. "Idelent" sokkal kényelmesebb.
A hierarchia a génjeinkben van, ha nem is mindig szabad beszélni róla. Frászkarikát merev protokoll. Ez a merevség.
Másik érdekes példája ennek, amikor két gyerekkori barátnő találkozik sok év után. Azt a fokú státuszharcot, ahogy "szerényen", precízen kimért szavakkal felsorolják, mi mindent értek el azóta! Sokszor játszottam én is, de a legjobb, amikor nem kell. A kalózokkal sose kéne, azt hiszem. A külkeresekkel annál inkább. Végülis nem rossz rendszer ez, a hiúság hajt minket előre.