Beküldte Raya deBonel -
Pedig nem is kezdődött rosszul (a végére meg nem emlékszem).
A féltesóm szülinapjára mentünk, aki elvetemült gondolattal várt. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy fontos szerepet kapott benne egy szódásszifon. Azt hiszem, a hatodik fény után mentünk ki a garázsba, de akkor már az se nagyon izgatott, ha éppen esett rám az eső. Hastáncoltam Firestarterre, eltörtem egy poharat a fényezetlen Taunus hátsóján, és a szememben - azt hiszem - tizennégy fény csillogott. Boyos nagybátyám csak vigyorgott, hogy új oldalamról ismert meg. Neki könnyű: megmaradt a jól bevált Unicumnál. Lénárd unokabátyánk kicsit később érkezett, és az este folyamán el is tűnt a látóteremből. Féltesóval mindenképpen le akartunk menni a Duna-partra, de Nofra kicsavarta a kezéből a slusszkulcsot. Sündörgött körülöttünk egy piros dzsekis fazon, akiről utóbb kiderült, hogy ő a sofőrsegély. Utólag nagyon égett a fejem, de Nofra biztosított róla, hogy munkaköréből kifolyólag biztos hozzá van szokva a részegekhez.
Jóapám, látva leányai állapotát, nem merte rám bízni a befizetett Casco-csekkeket. Asszem, jól tette, mert hajnali háromkor a nappalink szőnyegén ébredtem (van egy ilyen szokásom, hogy nagyon részegen nem tudok eljutni az ágyamig), egy ismeretlen pulóver volt rajtam (később kiderült, hogy Nofráé), és állítólag hazafelé jövet egy teljesen irreleváns gittegyleti emberke nevét mondogattam, továbbá kitartóan próbáltam elszámolni tízig.
Reggel negyed 9-kor aztán megint felébredtem, de ez már inkább emlékeztetett Jake-re a krióban, bár ő tequiláról beszélt. Azt leszámítva, hogy ő utána viszonylag hamar szalonképes volt, én pedig csak azon imádkoztam, hogy délután 5-kor már ne úgy állítsak be maffiázni, hogy "emberek, ha kidobom a taccsot, az nem a rossz lelkiismeretem miatt van!"