Beküldte Raya deBonel -
Karácsonyra kaptam a jegyet, de az ajándékozó (nagynéném) nem számolt azzal, hogy márciusban aikido vizsga, ami miatt Nofrát kedden, csütörtökön, és újabban már szerdán is kérlelhetetlenül elhajtja a lelkiismerete az edzésre. Így Jóanyámmal mentem. Ő tudja értékelni az olyasmit, hogy "parádés szereposztás". Ez alatt Stohlt, Schellt, Básti Julit, Hollósi Frigyest és egyéb szinkronhangokat kell érteni. Őket élvezet látni úgy, hogy a szájuk pontosan úgy mozog, ahogy beszélnek.
Stohl mindjárt az első jelenetben nagyon ellenszenves lett, mert egyrészt nem bírom az önállótlan pasikat, akik a körmüket is egy jóval idősebb, anyakomplexusos színésznővel vágatják le, másrészt pedig nincsen szempillája. Jóanyám szerint egyenesen gnóm, csak a tévében nem látszik, hát nekem édes mindegy, nem várok a színészektől vitruviusi arányokat.
Szomoryról annyit tudtam, hogy ő maga is ilyen anyátlan volt, Jászai Mari vette pártfogásába. Mindenesetre nagyon is el tudom képzelni, hogy saját élményeit (vagy inkább vágyait?) dolgozta fel. Nem hiszem, hogy ilyen luxuskörülményeket irkált volna össze magának. Nagyon szépek voltak ugyanis a díszletek, a ruhák és a frizurák is, igazi századeleji hangulatot teremtettek. A nyelvezetet is sikerült úgy megőrizni, hogy nem volt zavaróan régies: a Róna-Ilost játszó Kézdy György például gyönyörű "pásszívokat" mutatott be.
Hogy a műfaja mi volt a Hermelinnek, azt szemlátomást ők se tudták eldönteni: annyi volt kiírva, hogy "színmű". Még jó, már azt hittem, balettfantázia. Igaz, én is gondolkodtam már azon, hogy egy filmre muszáj írni valamit, minimum azt, hogy "filmdráma", nem lehet simán "film". Az egyetlen, amit nem értek: miért kell minden darabba rendezőileg komikus figurákat gyömöszölni? Vagy legalább: miért kell a cselédlánynak direkt trampli módon járnia magas szárú cipőjében?
Maga a történet persze semmilyen se, egy szójáték az egész: Hermin-Hermelin, törtfehér bundában érkezik. Ezért mondtam az Avatarra, hogy éppen az egyszerű sztori az erőssége: a nagy igazságok, a példabeszédek sosem tartalmaznak kettős jellemeket, maszatos magyarázatokat "a női lélekről" meg arról, hogy "minden este másik öreg milliomos ölelget, de azért én téged szeretlek, én hozzád vagyok hűséges". Én nem vennék be egy ilyen maszlagot. Érdekes, milyen más a színdarabok értékrendje: egy orosz darabban már régen a züllöttség mélységes bugyrába írnák azt a nőt, aki egyetlenegyszer engedett a "szenvedélynek", nemhogy azt, aki rendszeresen pénzért adja oda magát.
Nincs rendesen kibontva a gyerekkel kapcsolatos szál sem. Valószínűleg Szomorynak erről se volt tapasztalata...
Nem voltam megelégedve ezzel a darabbal sem. Már nagyon régen nem láttam olyan művet színházban, ami után úgy mentem volna haza, hogy nekem most élményem volt. Szépen megcsinált, jól felöltöztetett... komédia.