Görögök

Kevés az írnivaló, ha itthon ül az ember. Az egyetlen említésre méltó dolog a "görög hétvége" volt: tegnap anya baklavát sütött, ma vega gyrost csinált.

Ehhez jön még, hogy múlt héten kaptam egy byblos márkájú felsőt (mint kiderült, Andy Vajna új, Váci utcai boltjának promóciós ajándéka), ami felidézte bennem, milyen felületes is a görögtudásom. A mousakán és a souvlakin kívül összevissza két szót tudok, az egyik épp az említett byblos (=könyv), a másik a paramana (=biztosítótű, avagy hogyan szalajtsuk össze egy minden őrültségre felkészült négycsillagos szálloda szuvenírárusát, recepciósait és londínerjeit egy apró kívánsággal, amit képtelenek vagyunk máshogy kifejezni, mint a szótárban fogant, fatökű, precíz angolságunkkal, és amit ők csak pult alól, értsd retikülből képesek teljesíteni). Az még hagyján, hogy Kerkira nekem már mindig csak Kepkupa marad, Milán atya szorgoskodása ellenére. Volt, hogy még tudtam az összes görög betűt. Kicsit is, nagyot is. Akkoriban filozofálgattam rajta, hogy ki találta ki az ábécét. Mármint hogy milyen sorrendben legyenek a betűk. Mert ma már a vérünkben van, annyira, hogy aki gyakorlott sudokus, annak mindegy, hogy számokkal vagy betűkkel kell manipulálnia, de miért volt az akkor régen olyan egyértelmű?

 Valami titokzatos alkímia ez az egész, ahogyan a dolgoknak nevet adtak, sőt, ahogy aztán ezeket leírták. És arra már gondolni is rossz, hogy amikor két nép először találkozott egymással, hogy beszélték meg, hogy te mán mégis hogy gondolod eztet-e. Mondjuk eleinte nem volt nagy gondjuk a fogalmi finomságokra, elég volt annyit tudni, hogy "Támadáááás!". A görögöknek ebben főleg nagy gyakorlatuk volt. Amúgy biztosan hanyagabb népség voltak, mint mondjuk az egyiptomiak. Azoknak fontos volt, hogy aki olvassa, az pontosan azt értse, amit az író mondani akart, így aztán szép képeket rajzoltak nagy falakra sok festékkel. A görögöknek meg fontosabb volt serdülő fiúkat hajkurászni, mint hogy ötvenezer jelet tanuljanak meg.