Beküldte Raya deBonel -
Visszadátumozott síbejegyzés.
jan. 18.
Soavéig vezettem, ezzel megdöntve jóapám akkor annyira csodált "egyhuzamban Triesztig" futamát. Nem is volt annyira fárasztó, csak amikor a végén már úgy éreztem, hogy a kezem egy körülbelül fejmagasságban lévő polcon van, nem a kormányon, akkor tudtam, hogy sokkal messzebb már nem kéne menni.
Szlovéniában a "Vigyázz, gyerekek!" tábla olyan, hogy a kis alakok kifutnak a rendelkezésre álló háromszögből.
Veronában láttuk Júlia házát (Carlos körülbelül "szarok rá"-szintű érdeklődést tanúsított, de háromból kettő szerelmes lévén, nem tudtuk kihagyni). A falon már látni a feliratok formátumának evolúcióját: a legújabb trend a monogram formában felragasztott rágó, de van matricás és kockás papíros is. A kedvencem: "I love me. Why don't you?" Valószínűleg naponta takarítják, mert amelyiknek volt dátuma, annak mai volt.
Lébuci hozta a formáját: diktafonnal és jegyzetfüzettel felszerelkezve folyamatosan dokumentálta beszólásainkat. Teljesen elvarázsolta Olaszország, van valami ebben a gyökereim-dologban, állítólag ő itt készült. Nagy hangon kérdezte minden szembejövőtől, hogy "Dove e la casa di Giulietta?" Persze csak miután rájöttünk, hogy ők Giuliettának mondják.
Mondjuk az tényleg nem volt semmi, hogy január közepén, farkas-, na jó, farkaskölyök-ordító hidegben emberek az utcán üvegpoharakból boroznak. Micsoda élet lehet itt nyáron!