Beküldte Raya deBonel -
Miután tegnap tök szép fény jött az égből, de ahelyett, hogy sétálni mentünk volna, mindketten bealudtunk, ma azzal kárpótoltuk magunkat, hogy a felhős égbolt alatt elmentünk az Erzsébet téri EU-utcafesztiválra.
Már tavaly is voltunk, de sokat fejlődtek. Persze rájöttek hamar, hogy a magyarnak az ingyen gagyi kell (ha jobban meggondolom, lehet, hogy olcsóbban is megvehetném magamnak azt az esernyőt, mint amennyiért közpénzből megtámogatják ezt a rendezvényt), most is valóságos sáskajárás pusztított a standokon. Még jó, hogy mi nyitásra mentünk, de igazából nem voltunk pofátlanok, csak azt hoztuk el, ami a)érdekelt, b)szépek voltak benne a képek, c)nem mondták el, hogy mi van a DVD-n. A fonott szatyrot, a külügyes tornazsákot, a tangapapucsot és a bicikliprizmát pedig nyertem, azért megdolgoztam! A kérdőíveket egy kezdő külkeresnek kisujjból kellett volna kiráznia, én csak szégyelltem magam, mert nem tudtam, hány milliárd forintra szólt az Új Magyarország Fejlesztési Terv, meg azt is puskáztam, hogy Belgium vagy Spanyolország a soros elnök.
A rendezvény három főszereplője három jellemző magyar réteg/csoport/kisebbség/probléma(??): a melegek, a hajléktalanok és a cigányok. Elképzeltem, hogy nézne ki egy ilyen fesztivál mondjuk Angliában... Érdekes, hogy gittegyleti tagot nem láttunk, pedig eddig nem tudtunk olyan tömegrendezvényre menni, hogy ne fussunk bele legalább egybe. Így csak három ismerőst láttam. Ijesztő ez a kicsi világ.
Az első csoportot Bácskai Juli Pszichoszínháza képviselte. Őt már láttam sokszor, a színészei voltak már jobbak is, de az azért döbbenetes, hogy még ebből a témából is el tudnak kanyarodni oda, hogy már abszolút húsba vágjon nekem is, aki direkt látványosan dörgölőzik a mellette ülő férfiemberhez.
A hajléktalanoknak meg egy sátrat állítottak fel, vagyis nem nekik, a műveiknek. Vagyis hát nekik. Egészen megrázó volt nem csak az, hogy micsoda szépségeket rajzolnak, festenek, és hogy a legnagyobb gondjuk az, hogy a szállón ellopják vagy összetörik az alkotásaikat, hanem az is, hogy az egyik nevet felismertem... Hét éve beszéltem vele utoljára, nagyjából azóta hajléktalan. Annak idején ő világosított meg, hogy nem akarok én pszichológiát tanulni. Persze ő még "jobb" helyzetben van: tagja az EU Hajléktalanügyi Bizottságának, mert élt Hollandiában, kicsit talán ki tud emelkedni az átlagból... de akkor is elképesztő. Gyerekkoromban együtt mentünk majálisra vele és a kisfiával, még emlékszem, ahogy mondta: "Gyere Ricsi, törjünk utat", azt hittem, menet közben felszedik a kockakövet is. Pedig az úgy tizenöt évvel később jött divatba.
A másik abszurd élmény a Deák téri aluljáróban a padlóra, a falra ragasztott matrica-hajléktalanok voltak. Még kutyát is csináltak hozzá. El nem tudom képzelni, ki tehette oda és miért, de nekem nyomasztóbb volt, mintha igazi emberek lettek volna. Talán mert az igazi emberek megfagytak már télen, vagy elvitte őket a májzsugor, vagy megkéselték őket, mittudomén.
A harmadik csoport legalább vidám volt: zenélt a Parno Graszt, járt mindenkinek a lába. Mint néptől kicsit félek tőlük, de a zenéjüket imádom. Próbáltam beleélni magam az amerikai anya helyzetébe, akinek a lánya feketéhez megy férjhez, vagy a német lányéba, aki váratlanul beleszeret egy kebabos török fiába, aki már egyetemre jár ugyan, de a jegyzetei azért zsírcsöppösek. Iszonyú előítéletek feszülnek bennem, mert hát mitől lenne rosszabb? Miért lenne butább, korlátoltabb vagy bármi? Lehet, hogy nem fogja érteni a német lány, még az is lehet, hogy elválnak, ha a férfi bármi olyan próbál rákényszeríteni, ami a törököknél természetes. Na de nem jöhetne elő ilyesmi egy "átlagos" házasságban is? Nem lehet mindenki egyforma, vagyis amint a ma készült spanyol diplomafordításom (big smiley) mondja: "sokféleség, kreativitás, identitás".
Mivel ma Fair Trade világnap is volt, kóstoltunk méltányos kávét (meleg volt, koffein volt, megmondom őszintén, abban a percben más nemigen érdekelt, pedig szorítok én az afrikai kávétermelőknek, és ha árulnának nem filteres Fair Trade teát, legalábbis kipróbálnám), és festettem hennát - az arcomra. Nem tudom, honnan jönnek ezek az ötletek, de attól félek, hogy a valódi énem kezd jelt adni magáról. Mi lesz itt, ha az egyszer kiszabadul...
De legalább van TANGAPAPUCSOM!