Encanter

Idétlen idők óta nem írtam, de jobbra most se telik. Iszonyat ütemben pörögnek a napok, ezen a héten gyakorolni se tudtam. Hol egy hirtelen beesett kalózos sörözés, hol egy Irie Maffia koncert.<<--- Fefe, ez egy link ám.

Ma pedig önismereti csoportban voltam, csak próbaképp, mert ingyenes volt, és még mielőtt bárki messzemenő következtetést vonna le: továbbra is úgy gondolom, hogy a régi nagy embereknek nem volt szükségük semmilyen lelkizésre, éltek, egészségesen, erősen, boldogan, és alapvetően nekem is ez lenne a célom. De azért volt ennek is eredménye: hálás lehettem a barátaimért. Ugyanis mi pont olyan őszinte, kitárulkozós és néha beszólós beszélgetést szoktunk nyomni, mint amilyen itt volt (mondjuk ez inkább a falkát minősíti, nem ezt a társaságot). Csak amott a pasik nyíltan kimondják, ha meg akarnak dugni, nem bújtatják a dolgot mindenféle színes bugyik álarca mögé.

Már régóta nem szeretem a "fejlődés" szót használni, ugyanúgy menekülök tőle, mint ettől a terápiás lelkiállapottól, amitől egyébként amerikaiak alapjáraton is szoktak szenvedni, hogyaszongya minden mondat végén ott van, hogy "nem akarok ítélkezni", és hogy "érdekelne, hogyan élted ezt meg". Inkább tanulást mondok, nálam ez úgyis úgy működik, hogy megértek valamit, és onnantól az automatikusan beépül a viselkedésembe is. Egy dolog van, amiért mégis kedvelem ezeket a közösségeket: nincs az a böjti barom, aki ne lenne aranyos, ha hat órán keresztül elemzik vele a spiritualitását, illetve mindenkinek van valami tanulnivalója, és az effélék tudni is szokták, hogy éppen min "dolgoznak".

A kiírás szerint ez a csoport pont olyasmikről szólt, amiken én mostanában "dolgozom". A módszerből egyébként a hetvenes években meztelen hippi csoportok is kifejlődtek. Gondoltam, jó lesz, hátha kapok valami olyasmit, amin a kilométerek rovása közepette majd agyalhatok. Aztán kaptam egy csomó olyan visszajelzést, hogy kívülről már most is olyannak látszom, amilyen lenni szeretnék (ami nem annyira nyerő, tekintve, hogy pont azt szerettem volna megtanulni, hogyan mutassam azt az énemet, aki néha még elmegy szabadságra, de akit szeretnék állandósítani a vezérlőpultnál), és egy nagy dilemma is a nyakamba zúdult: legyek olyan, amilyen, kockáztatva ezzel, hogy talán senki nem fog szeretni, vagy maradjon az, amit mostanában élvezni szoktam: a "tudom, de nem mondom el" stratégia?

A jelenlévő pasik meg nagyon kiakadtak azon, hogy nekem hogy van merszem kimondani, hogy én most mindenkinek az udvarlását elutasítanám, mert egyszerűen nincs szükségem párkapcsolatra, és mi az, hogy valaki bepróbálkozik nálam, én meg nem hagyom? És egyébként is, milyen már az, hogy mensás csaj, még a végén jobban megért egy használati utasítást, mint a Teremtés Koronája!! Hallottam már egyébként hímsovinisztákról, de ebben az elvileg értelmes és magasan képzett körben, ahol általában mozgok (hű, de nagyképű, pont ma csodálkoztam el, lehetséges az, hogy a magyarok 3/5-e európai mérce szerint szegény?), még nem jött elő ennyire nyíltan. Na, érthető már, hogy miért nem akarok párkapcsolatot? Egyébként nem ezért. Egyszerűen nem hiányzik még valakinek a nyűge meg a szeretetigénye, mikor a sajátomra sincs időm. Rondán hangzik, de most elég dolgom van enélkül is.

Most biciklitúrára megyek, legközelebb hétfő este, de akkor nagyon.