Éjjel és nappal

Ha még egy napig nem írok, azt fogjátok hinni, hogy elment az ihletem, vagy az internetem, vagy esetleg nem is történnek érdekes dolgok. Holott az igazság az, hogy most is inkább a Le Monde vagy az El País internetes kiadását kellene olvasgatnom, időnként röptében magyarra fordítva, csak már nincs agyam hozzá, szavakat olvasok, úgyhogy gondoltam, pihenek kicsit, aztán, a litániámat olvasva, fáradjon más. Nekem ez rekreáció.

Szóval tegnap este összegyűlt a fél intézet (ez 25 és 30 fő közötti létszámot jelent), és a házigazda csak akkor ijedt meg, amikor megmondták neki, hogy a saját évfolyamának kb. 15 fős kontingensén kívül az elkülönülten álló elsőévesek is arra számítanak, hogy nála töltik az estét. Az erőszakosabb jelenetek elkerülése végett legalább a minimális ellátmányról gondoskodni kellett. Az túl egyszerű lett volna, hogy "8-kor buli nálam, kaját, piát hozzatok!", nem, együtt kellett elmenni vásárolni, illetve pizzát rendelni, és utána összehangolni, hogy az se járjon nagyon rosszul, aki 50 eurós whiskyt vett, meg annak se legyen túl jó, aki csak két liter cidre-t, és még azt is Aliszkám fizette (mert hogy lógott nekem 50 centtel a múltkori 3D szemüvegért). A buli végén mindenesetre bedobáltam az összes aprómat (annyira azért nem apró, gondoljatok a kéteurósra) a "cagnotte"-ba, vagyis abba a műanyag edénybe, amit erre a célra rendszeresítettek. Legalább megtudtam, mit jelent ez a szó, eddig spanyol hatásra azt gondoltam, hogy az ürítéshez van köze. Érdekes módon pont ellenkezőleg.

A konyhában az alábbi látvány uralkodott: egy asztal, rajta csapolandó bor, Sangría, cidre, sörök, sörök, sörök, whisky, kétféle vodka, kókuszlikőr, cseresznyelikőr, levek és kólák, ipari mennyiségű chips négyszer akkora zacskókban, mint otthon (kimondottan vicces, amikor egy 150 centi körüli srácnál van, tiszta Gulliver-feeling). Így leírva nem hangzik annyira soknak, de istenesen becsípett tőle mindenki. A kaja logisztikája itt körkörös, vagyis mindenki folyamatosan eszik, a zacskók körbejárnak, megfelelő változatosságot biztosítva.

Felfedeztem, hogy ittasan kifogástalan kiejtéssel (na jó: "enyhe akcentussal", ahogy egyik beszélgetőpartnerem mondta) beszélem a franciát. Többször is azon vettem észre magam, hogy már fél órája dumálok valakivel, és még nem kérdeztem vissza. Találtam egy srácot, aki autodidakta módon tanul japánul és filmeket meg videójátékokat szeretne fordítani. A levegőbe rajzoltuk a kanjikat, aztán kimentette magát és elment pizzára vadászni.

Kulturális téren multi volt a dolog, volt ott svájci, réunioni, olasz, görög, meg én. Ja, meg egy rakás francia, de nem is az, hanem breton/lyoni/normann/párizsi... A végén egy olasz-francia vegyespáros fuvarozott haza, természetesen Renault-val (de a harmonikus párkapcsolat mián biztos van egy Fiatjuk is).

Viszonylag korán, éjfélkor eljöttem, mert ma jelenésem volt az Európa Tanácsban. Természetesen ezt is a magam módján adtam elő: Miókát elfelejtettem feltölteni, majd természetesen a magyar mobilomat is otthon hagytam, és még órám se volt, úgyhogy gyorsan körbeloholtam a République-ot, majd mivel nem találtam Libertyt, tekerni kezdtem a Tanács irányába. A bonyodalmak elkerülése végett úgy döntöttem, követem az E villamost, ami kerülővel ugyan, de biztosan odavisz. Aztán az egyértelműnek tűnő (bár kissé szájbarágós, i.e. az út mindkét oldalán elhelyezett) jelzések kedvéért letértem az egyébként szintén járatlan útról, és öt perc alatt odaértem. Gitane-t egy kordon gondjaira bíztam, és odacsámborogtam a bejárathoz. Persze nem volt ott senki (még kb. 20 perc volt hátra a találkozóig), ezért  egy alvajáró biztonságával elkértem a belépőkártyámat, és mikor bemondtam az Agent nevét, oda is adták.

Az első törzsi jelvényem, nagyjából jelezve eredeti nevem reprodukálásának sikerességét.

Most először tituláltak tolmácsnak, de mennyivel menőbb, ha az emberre az van ráírva, hogy "Agent". Mondjuk ha az, hogy "Nyugdíjas", az meg sokkal kevésbé menő,  de egyrészt Franciaországban most mindenki értük harcol, másrészt ez a titulus azt jelenti, hogy még haló porában is megbecsülik az alkalmazottat. És ez jó.

Egyéb benefitek:

Szellemi táplálék (ha az embernek szerencséje van, akár két perccel a kezdés előtt is megszerezheti a beszédet, amit az előadó majd elhadar), avagy mentsük meg az esőerdőket.

Fizikai táplálék, vagyis csiricsáré menza, és az ára is nagyjából olyan. Viszont a salátabár fogalmát újraértelmezték, főtt csicseriborsót és lencsét még sehol nem láttam e kategóriában. A desszertek is csinosak voltak, legalábbis mindegyik habzsákban kezdte pályafutását, de képes voltam ellenállni a világi hívságok csábításának.

Hivatali telefon.

Maga a menet egyébként úgy nézett ki, hogy összeszedtünk egy fél kiló papírt (óvjuk az esőerdőket még!), lenyúltunk néhány ceruzát (bennfentes titok: a profik HB-t használnak), aztán beültünk egy meghitten félhomályos kabinba, igazi mikrofonok mögé, igazi fejhallgatót vettünk fel, és egész álló nap megfigyeltünk. Kábé kétszer tíz percet sikerült tolmácsolni is, na de azt jobb, hogy nem hallotta senki.

Az elnökség madártávlatból. Ha a tolmács madár, akkor leginkább beo.

A Fény. Ha teljesen élethűek akarnánk lenni, akkor a keretbe azt írnánk, hogy HONGROIS HUNGARIAN.

Mivel vakut nem használhattam, a legértelmesebb képem a kabin belsejéről igazából a szomszéd kabin. Itt ült például a macedón tolmács arra a fél órára, amíg az elnöke (fiatal, jóképű, körülrajongott) beszélt. Picit látszanak a mikrofonok harangvirág száraként hajló vonalai is. Balra a töküres széksorok között szabvány fejhallgatók lógnak.

Nagyjából lehet látni a terem látogatottságát, bár azt hiszem, itt is nagyon pontosan tudja mindenki, hol érdemes ott lenni. Aki véletlenül a teremben van, az nagyban számítógépezik, társadalmi életet él vagy üzenetet küldözget a fehér csokornyakkendős, frakkos teremszolgákkal. Délutánra már lekerülnek a nyakkendők és néha a szemhéjak is lecsukódnak. A miénk legalábbis így reagált.

Folyamatosan két nyelven hallgattuk a diskurzust, és a dicső triónak legalább az egyik az anyanyelve volt, ellentétben velünk. A mi dolgunk annyi volt, hogy kíméletlenül leírjuk a tolmácsok minden hibáját, de - megengedvén - a szép fordulataikat is. Persze közben figyel az ember meg szórakozik az egésznek a politikáján.

Egész nap rizsa nyilatkozatokat fogadtak el egyhangúlag - hát persze, a fogyatékos gyerekeket lehetőleg együtt kell oktatni a többiekkel (egy frászt, de ebbe most nem mennék bele), naná, a szüleiktől megfosztott kölkök ne menjenek intézetbe, ha nem muszáj, and world peace. Már a vége felé jártunk a délutánnak, mire terítékre került az egyetlen ellentmondásos téma: a nők hozzáférése a legális orvosi kezelésekhez (na nem ez volt az izgalmas benne): a lelkiismereti alapú kezelésmegtagadás szabályozatlansága s annak tarthatatlan volta.

Arról van szó, hogy a legtöbb országban (Magyarországon is) az orvos megtagadhatja az abortusz, a sterilizáció vagy bármilyen kezelés végrehajtását, ha annak lelkiismereti oka van. Mi történik ekkor? A páciens nyilván fortyog, és felkeres egy másik orvost. Ha van. És ha tud róla. Mi? Hát, előfordult, hogy a nő a klinikán tudta meg, hogy az orvosa bizony nem kaparja ki belőle a gyereket, és mire felhajtott egy másikat, már késő volt. Olyan is volt, hogy emiatt megvakult vagy meghalt a büszke anyuka. Vagy Down-kóros lett a gyerek, az orvos meg azzal védekezett, hogy azért nem szólt a megemelkedett kockázatról, mert a terhesség örömteli állapot, és nem akarta megijeszteni a kismamát. Anyádat, azt kellett volna megijeszteni, hogy időben csukja össze a combját, mielőtt ilyen gyereke lesz!

Na mindegy, lényeg, hogy itt magukra találtak a kornyadozó világvezérek: első számú kedvencem, Mr. Mullen (IRL) addig torpedózta a határozattervezetet, mire az egésznek lényeget adó első bekezdést törölték. Nehogy már Írországban abortálni kelljen! Másik kedvencem, Mr. Hancock (UK), egy galambősz sörényű lord átütő bariton hanggal, hiába érvelt, miszerint enélkül akár el se fogadják a dokumentumot, amit mellesleg sokan el se olvastak, hiszen akkor nem gondolnák, hogy ez az abortusz végre- avagy végre nem hajtásáról szól, hanem arról, hogy a nők legyenek tájékoztatva, és választhassanak. Oda se bagózott rá senki.

Hál'istennek az elnök olyasmi stílusú volt, mint AjTb a gittegyleti közgyűléseken: fapofával, fahumorral. Az egyik képviselőnek például azt találta mondani: "Minden, Ön által táplált baráti érzelmem ellenére nem tudok helyt adni az indítványának...".

Amúgy némelyik tolmács előtt le a kalappal, az egyik még arra is képes volt, hogy amikor az egyik magyar delegált "college"-nak mondta a kollégiumot, a francia tolmács korrigált és "internat"-t mondott, fogalmam sincs, honnan tudta.

Este 6-ig ott voltunk, akkor még 90 módosító indítvány feküdt az egybegyűltek előtt. Lefogadom, hogy Mullennek estére randija volt, azért erőltette az első módosítását, mert annak az egy bekezdésnek a kiherélésével legalább nyolc másik indítványt lőtt ki. Egyébként szerintem még mindig ott ülnek, rajtunk Agent megkönyörült.

Csoporttárssal ott tartunk, hogy Unió szép, Unió jó, na de tíz évig mégse várunk, inkább elmegyünk a Four Seasons házitolmácsának.