Cirkuszfesztivál

Cirkuszban voltunk ma, ka révén a Nemzetközi Cirkuszfesztivál B programját nézhettük meg. Képek is lesznek majd, ha a mellettem halazó úriember méltóztatik leszedni őket a telefonjáról. Update: lettek képek, a bejegyzés pedig főoldalra került. Ahogy Typhoon mondaná: :-))))))

Általánosságban, ha ez az este reprezentatív a cirkuszi világ jelenlegi állására nézve, akkor manapság igyekszik mindenki olyat csinálni, amilyen még nem hogy nem volt, de eddig nem is tartották lehetségesnek. A biztosító kötél luxus. És sima állatidomár már nem is lehet valaki, vagy tekereg, mint kígyó a serpenyőben, vagy egyszerre hét oroszlánt igazgat.

A nőknek itt is ráférne egy kis emancipáció. A férfi-női párosokban a nő mindig dekoratív, de a technikai tudása kevesebb, mindössze "bájos asszisztens" a pasi mellett. Amelyik meg érvényesülni akar, az csinál szólóműsort, de ott meg nulla kontaktus van a közönséggel. A legnagyobb tapsot mind pasik kapták, meg egy amerikai kötéltáncos.

És minden számot nagyon elnyújtanak, vagyis két zene után kivárják, míg megtapsolják őket, aztán befejezik a számot. Ha a tapsért könyörögni vagy trükközni kell, már régen rossz. A konferanszié sem csinálta jól, bemondta, hogy honnan jött az illető, majd hogy köszöntsük nagy tapssal, de amikor a közönség még a nevet várta, már beszólt, hogy "nem hallom a tapsot". Ezért aztán a nevét senkinek nem értettem. Jobb híján kénytelen leszek körülírni őket.

Az első egy macskaidomár csajszi volt, érzékien vonaglott, a cirmosok meg körbemászták a testét. Óriási macskákkal dolgozott, a végén előszedett egy kutyát, amelyik a cicusnak talán a marjáig ért. Még sose láttam macskát cirkuszban, érdekes volt.

Utána jött egy húsos ukrán lány, és három fitneszlabdán gördült, pördült, bukfencezett és zsonglőrködött. Ennek a számnak nem ártott volna valami kerettörténet, de ezt nem rovom fel neki, mert szinte egyiknek se volt.

Jött egy Borat-szerű bohóc-bűvész, sajnos nagytotálban a hátát láttuk (ilyen helyekkel tisztelik meg a sajtót), de hallani is elég volt: amerikás magyar akcentussal nyomta végig a számot. Tulajdonképpen nem is jártunk rosszul a helyünkkel, mert a legtöbb poén hátul jött ki. Néha szó szerint.

Nagyon tetszettek még az orosz hintások: két, egymással szemben lévő hatalmas hintán lengtek, ugráltak össze-vissza. Emlékszem, volt egy pillanat, amikor tapsolni is elfelejtettem, mondván ezt nem hiszem el. Asszem, akkor cseréltek helyet a levegőben. Gyönyörű, kék-fehér jelmezük volt, és nyolc csajt csak azért hoztak el a messzi, fagyos Moszkvából az onnan szintén messze található és szintén fagyos Budapestre, hogy lejtsenek egy kis orosz népitáncot.

Utánuk szünet volt, elmélyülten néztem az "Alexandr Goncharov" feliratú melegítőben rohangáló pakeszeket, akik az oroszlánrácsot rakták körbe. Maga a szám elég vontatott volt - az oroszlán egy lassú műfaj - , viszont ötletet adott egy novellához, ami a Trimalchio lakomájának modern parafrázisa lesz, és meg fog benne halni egy elítélt. Egyébként most láttam először olyat, hogy valaki tényleg az oroszlán szájába tette a fejét, de csalódnom kellett: a szemöldöke még kilátszott. Ka azt mondta, a főpróbán nem volt ilyen szelíd az oroszlán, úgy kellett szétfeszíteni a száját.

Másik kedvencem a "White Nights" című zsonglőrszám, ahol egy nagyon ügyes fiú és egy nagyon szép szőke lány egykerekűzés közben hét labdával zsonglőrködött. De az egésznek volt koncepciója, jó háttérzenéje, jelmezek, arckifejezések, minden klappolt. Őket is felállva ünnepelték.

A tavalyról már ismert bohóc sokat fejlődött egy év alatt, ugyan a "lelövöm a legyet" számot most is előadta, de utána egy interaktív csengettyűshow következett, összesen öt embert állított fel, ráadásul az egyik a végén rózsaszín tütüben és műanyag parókában cintányérozott. Az volt az érzésem, hogy - talán a válság hatása - nyitottabbak, játékosabbak az emberek. Az egyetlen lány a végén még puszit is adott a bohócnak.

Az utolsó pedig egy kolumbiai duó volt, akik egy "halálkerékben" forogtak, ezt úgy kell elképzelni, hogy két mókuskerék egy tengely két végén, ez a tengely nyolc méteres, úgyhogy aki feláll a kerék külsejére, annak a feje majdnem a tetőt éri. És ezek felálltak. Még szaltóztak is. Nem hittem a szememnek. Na, ott már tényleg visítottam.