Bubu

Hűtlen lettem Csinoskámhoz, sőt, en bloc a kancák táborához is. Az egy dolog, hogy most épp csak Bubu volt elérhető, de hogy ennyire élvezzem is?? Az már büntetendő.

Azzal kezdte, hogy bájos orrocskájával többször kiütötte a lábamat a kengyelből, mire Laci bácsi elmagyarázta, hogy ezzel a hasára tapadt bogarat jelzi, vagyis azt, hogy hol kell sürgősen megvakarni.

Aztán meg ügetni nem akart. Akkor tört meg a jég, amikor előtte Virág beugrott vágtába, mert akkor ő, mint csordaállat, nem tudott mást csinálni, mint menni utána, én meg, mint kezdő lovas, nem tudtam mást, mint veszettül kapaszkodni.

Tetszik, hogy olyan nagy, széles, selymes a szőre, mint egy plüssállatkáé, nyugodt és... hát nincs rá jobb szó: férfias. Pedig paripa (ezt se tudtam mostanáig, hogy a herélt lovat jelenti).

Egyetlen hátránya van, hogy nem foglal le eléggé. Ráértem szegény kiskutyámon gondolkozni közben. Nem bírom az istennek se elfogadni azt, ami szerintem elkerülhető lett volna...

Elég!! Ez most nem kutyás bejegyzés, és semmi nem indokolja, hogy legyen egyáltalán még olyan. Hanem lesz szerdán lovastúra, és én úgy szeretnék menni... természetesen új kedvencem hátán (amúgy ő a legrégebbi ló).