Bőség, Szahara

Higgyétek el, nekem is könnyebb lenne az életem, ha olyan sótlan lennék, mint egy avokádós-tofus kétszersült-szendvics. Anyuci kedves, dundi kislánya, aki senkinek nem szól be, és akit mindenki szeret. Nem akarom magam gerillának beállítani, de kénytelen vagyok elismerni, hogy megosztom az embereket, jobban, mint gondoltam. Eddig többnyire indok nélkül szerettek, most meg néhányan elkezdtek (okkal, ok nélkül, nézőpont kérdése) utálni.

Olyan is vagyok, mint egy jégtábla, na nem vékony és hideg, hanem kisebb örvényekkel-hibákkal átlátszó, megfelelő körülmények között tükröződő. Nagyon hamar meglátom, milyennek kéne lennem, hogy megfeleljek valakinek, de a belső szerkezetem néha nem engedi, hogy tisztán olyannak mutassam a felszín alatti képet, amilyennek az illető szeretné. Máskor pedig csak kivetítik rám azt, amit látni szeretnének.

Néha őszinte, máskor hát mögött sutyorgós, néha pletykálós, néha rosszkedvűs, néha idétlen, néha undokos, sőt harapós, néha okoskodós, néha ítélkezős, néha felsőbbrendűs, de azért csodálatos ember vagyok. Szerintem.

Például ilyet is tudok írni.

Mit olvassak most?

Túl sok a könyv, az újság.

Bőség, Szahara.