Azeu

A csütörtöki egész napos okításra felkészülvén EU-s dokumentumokat olvasgattam (figyelmeztetés: soha ne olvasgass EU-s dokumentumokat világmegváltó, türelmetlen érzelmi állapotban, álmosan, illetve tudatmódosító szerek hatása alatt (amibe Tangram zenéi is beletartoznak)!), és ebből kifolyólag világmegváltó gondolataim lettek, amelyeket most megosztok a nagyérdeművel, nem bírván kivárni, amíg azok maguktól kiérlelődnek, vagy míg kevésbé leszek álmos, illetve elmúlik Tangram zenéjének hatása.

Szóval jártathatja a pofáját x db eurokrata, elmondhatják huszonhatszor ugyanazt, eltapsolhatnak többmilliárd eurót a gyűléseikre, a kajájukra, és most magunk ellen beszélek, de a tolmácsaikra is (ahelyett, hogy bevezetnék mondjuk az eszperantót mint kötelező közös nyelvet), akkor is attól fog történni valami, hogy valaki önzetlenül ad, és nem vár semmit cserébe.

Az árvák elhelyezésének "intézményektől való függetlenítése" (ahogy egyik tagtársam kiválóan lefordította a "désinstitutionalisation" - mondd szépen: dézensztitüszionálizászióu - kifejezést) attól fog megvalósulni, hogy G. Krisztina kétgyermekes anyuka örökbefogad két kis cigányt, majd indít egy civil szervezetet, ami az ő példáján felbuzdulva próbálja a DINKY párokat meggyőzni arról, hogy kis cigány gyerekeket örökbefogadni trendi, és nem mellesleg átvállalja helyettük a papírmunkát. És ehhez húz egy bazi nagy EU-s támogatást désinstitutionalisation címén. Alulról szerveződő, többlépcsős önzetlen segítés.

A Vöröskereszt legújabb akciója az iszapkárosultak (sic!) részére való gyűjtés. Vajon mennyivel lenne nagyobb az adakozó kedv, ha egy általuk üzemeltetett honlapon névvel, fényképpel szerepelne az, aki garantáltan rászoruló (és hozzájárul ehhez)? Őt személyesen fel lehetne hívni, meg lehetne kérdezni, mire van szüksége, és akár el is lehetne hozzá utazni, ha valaki mondjuk egy hétvégét áldozna arra, hogy segít eltakarítani a romokat és új alapot ásni a házának. Például.

Valamiért van egy olyan kényszerképzetem, hogy ha valakinek így adnak valamit, és bíznak benne, hogy jóra használja, de nem számoltatják el - mint nekünk az itteni ösztöndíjunkat - kevés ember lenne olyan pofátlan, hogy elherdálja, vagy hogy tovább hagyatkozzon a segélyre, mint szükséges. Ad absurdum még az is elképzelhető, hogy igyekszik minél jobban kihasználni a lehetőségeket, előrejutni és visszaadni a segítséget. Vagy továbbadni másoknak.

Nofrával épp parázs vitában vagyunk a tekintetben, hogy közösségek vagy egyének alkossák a társadalom legkisebb egységét. Lehet találgatni, ki melyiket képviseli. :-)