Beküldte Raya deBonel -
Kezdjük tehát a kastélyozást. Alapvetően mindegyiket a reneszánsz idején építették, bár voltak kivételek (volt ott korábban valami vagy hasonlók), mindenesetre ez a kastély iskolapéldája.
Azelőtt erőd volt, a folyó két ága közé építették, hogy ellenőrizzék a kereskedelmet, de a reneszánsz kastélyban a lőrések már csak díszek.
Ez a legkevésbé sem érdekes oldalsó fertály mindjárt izgalmasabbnak tetszik, ha tudjuk, hogy a bokor fölött egykor ajtó volt, a tó helyén udvar, és velünk szemben egy folyosó, amelyen keresztül a bejárattól egyenesen ide lehetett jutni.
Az ablakok meg ilyenek. Szerintem állati.
Itend meg kandalló.
Egyenes a lépcső. Ezt a reneszánszban kezdték el: előtte a csigalépcső volt a divat. Az kevéssé érdekelte őket, hogy az egyenes, pihenőkkel megszakított, üvegtelen ablakokkal tűzdelt épület kellemetlenül huzatos lesz: viszont a kastély ura elegánsan tudta fogadni a vendégeket.
Itt történetesen egy felkapaszkodott jogász volt a háziúr, Gilles Berthelot, akinek a kezén előbb-utóbb az összes királyi adó átment. Meg is lett az eredménye: fő patrónusát kivégezték, ő elmenekült, a kastély I. Ferencé lett, aki egy fegyvertársának adományozta.
Itt látható Ferenc címerállata, a szalamandra (jelmondata: nutrisco et extingo, vagyis tüzet eszem, sőt, ki is oltom), illetve neje hermelinje, amit még az anyukájától örökölt, mondhatni újrahasznosított. A többi helyiségbe Gilles azért a saját monogramját is odabiggyesztette.
Esténként az úri közönség biliárdozik.
Az egészben az volt a megdöbbentő, hogy a flanccal együtt mennyire praktikusan van megcsinálva minden. A földszinten folyik a tényleges munka: főzés, szolgák, pletyka. Az emeleten él a család. A nagyteremben nem gyújtják be a kandallót akárkinek: az drága. A meleget parkettával biztosítják, még ha a kő elegánsabb is. Folyosók nincsenek, úgyhogy jól meg kell tervezni az elosztást: ki kin mászkál át.
Ja és a napfény ne tévesszen meg senkit: azért hideg volt.