Beküldte Raya deBonel -
Az ünnep (filmben: Születésnap)
A jegyet kaptuk, magamtól biztos nem mentem volna el, mert Eszenyi rendezte (mondjuk ez hál'isten azzal párosul, hogy nem szerepel benne, és elismerem, rendezőnek tehetséges, de a hisztérikus játékát nem bírom), és a plakátján két fej(l)etlen gumibaba látható.
A szüzsé nagyjából kimerül abban, hogy egy apa sokadik születésnapján az összegyűlt család előtt derül ki, hogy a jóember két gyerekét is megerőszakolta, ezért aztán az egyik később öngyilkos lett, de a maradék három sem vált kiegyensúlyozott személyiséggé.
Viszont nagyszerű színészek alakítanak: Kamarás Iván, mint labilis, igazmondó Christian; Pindroch Csaba, mint agresszív, basáskodó férj és családapa; Hegedűs D. Géza, aki megnövesztett és hátrafésült hajával számomra a Made in Hungária óta megtestesíti a görény féreg apatípust; Halász Judit, mint pityókás mama; mellékszerepekben nagy kedvenceim: Fesztbaum Béla (hipochonder vendég) és Juhász István (filozofikus chef). Továbbá irtó érdekes megoldásokkal éltek a színpadon: hátul egy több helyen megnyíló paraván mögött folyt a kettőbe tört dialógusok egyik fele, egy több szobát jelképező franciaágyra zsúfolódott három cselekményszál, meg effélék.
Az egyetlen, ami pár percig bökte a fülemet, az volt, hogy az "ungabunga vőjelölt" hol a portugált törte, hol a spanyolt, de utána átváltott magyarra, és onnantól zavartalanul gyönyörködhettem hibátlan parkettafonásában és keresetlen mosolyában. Szép volt, na.
A színikritika után pedig jöjjön a tanulság. Szerintem az egész arról szól, hogyan lehet megbuktatni egy közkedvelt diktátort. Akiről bárki állítja, hogy szörnyűségeket követett el, egyszerűen mindenki lesöpri, mert "őróla nem tudja elképzelni". A tisztázatlan helyzetű szakács, aki egyenrangú barátja Christiannak, egykedvűen közli, hogy "ha most elmész, minden marad a régiben". De mi történik, ha megváltozik minden? Azt nem tudja senki. Aztán ahogy gyűlnek a bizonyítékok, eljön az a perc, amikor az alárendeltek szavak nélkül megtagadják a parancsot, gyerekei összeverik és elzavarják az asztaltól. Utoljára még annyit mond: "Bravó, fiam. Bátran küzdöttél".
Ami még érdekes ebben a sztoriban (és visszaköszönt az amstetteni rém esetében is), az a feleség hozzáállása. Eleinte a férjéhez lojális, hiszen neki "mindent megadott, amit egy feleség kívánhat", aztán jutnak eszébe az összefüggések. Mi volt az, amikor benyitott a férje szobájába, és ott találta meztelenül, négykézláb a fiát, és gatya nélkül, álló farokkal hites urát? Hogyan magyarázta meg magának, hogy nem az volt, amit először hitt? És milyen szembesülni azzal, hogy mégis jól látta?
Mi a fontosabb, hűségesnek lenni ahhoz, akinek hűséget fogadtál, vagy azokhoz, akikké hitted, hogy váltatok? Akikké a külvilág, legalábbis látszatra, tett titeket? Nem comme il faut gyerekeket megerőszakolni, pláne, ha fiúk, még kevésbé, ha a sajátjaid. De ha az lenne, vagy legalább legális opció, vagy nem törődne vele senki, akkor mit szólna a feleség?