Aug. 18.

Avagy a kezdő sznorkelnyik megpróbáltatásai

Az ember folyamatosan hallgathatja önnön Darth Vader-szerű légzését. Eleinte nem volt kellemes a hideg víz alá bukni, kicsit be is pánikoltam, jó pár lélegzet alatt nyugodtam csak meg. Mivel hűséges akartam lenni a Shepard bácsitól kapott szemüveghez, egyik kezemet állandóan az orrom légmentes lezárása foglalta le.

Aztán ugye a pipa hossza alapvetően behatárolja a merülési mélységet. Gondolná a naiv szemlélő! Ugyanis egy izmos levegővétel után semmi nem akadályozhat meg abban, hogy alábukjunk, például kagyló vagy tengeri sün földi öhm... maradványainak felszínre hozatala céljából. Sajnos még nem sikerült teljes mértékben elsajátítanom a gagyipipához szükséges technikát, vagyis hogy még mielőtt a pipa ismét kiemelkedne, ki kell fújni a csőből a vizet, különben minden korty levegőt sós vízpermettel ízesítve élvezhetünk.

Végül nyolc tengeri sünt és jó pár kagylót szereztem, meg egy-két kis csigát is. Találtam egy hosszúkás, spirálos darabot, büszkén mutattam Nofrának, aztán leheveredtem napozni. Épp szenderedtem volna el, amikor a csigaház megugrott. "JÁÁÁÁJ, úristen, mi volt ez???" - érdeklődött kíváncsian Maitai. Kisült, hogy egy mobil remeterákot sikerült partra vetni. Természetesen visszavittem a tengerbe, de előbb még szórakoztunk vele egy kicsit. Vízbe mártottuk, aztán vártuk, hogy kibújjon. Érdekes módon a vízcseppektől nagyon félt, olyat eredeti élőhelyén nem szokott látni. Többrendbeli kióvakodás, majd visszaspurizás után úgy döntött, hogy felderíti a terepet. Némi lábmunka után egyszer csak - hopp! - megfordult és elkezdett araszolni a víz felé.

Később kiderült, hogy ez a fajta kagyló a legnépszerűbb a rákok körében. Nem sikerült olyat találnom, amiben ne lakott volna valaki.

Ismét szóját főztünk, ezúttal én fűszereztem be (következésképp rengeteg köményt tartalmazott). Délután megint lezuhanyoztunk, megint felöltöztünk, megint összeraktuk a városnézős cuccot (kendő a templomba, fényképező, fagyipénz) és megint elzarándokoltunk a szervízbe. Ezúttal mázlink volt, kicsi gombócunk útra készen állt. Nem tudom, én magyarázom-e bele, de szinte suhant.

Végre pálmafák! Starigradban egy sem volt.

Zadart céloztuk meg, ami megyeszékhely, és egyébként Dalmácia fővárosa. Horvát Rómának is nevezik, elég sok a templom. Mi csak egybe lestünk be, a Szent Anasztáziusz bazilikának pedig sajnos csak az oldalhajójáig jutottunk, mert épp felújították.

Az ókori romok modern, rentábilis hasznosítása, ahogy azt az EU szereti.

Ebbe a toronyba nem mentünk fel 10 kunáért.

Találtunk viszont egy táblát, amelyen az állt, hogy Hitchcock szerint itt megy le a világ legszebb napja. Nem. Itt megy le a legszebben a világ napja. Nem. Itt megy le a világon a legszebben a nap. Na, ezt akartam mondani. Muszáj volt megnézni! Mit mondjak, maximum egyszerűségével tűnt ki az általam eddig látott naplementék közül. Én jobb szeretem, ha felhők is vannak. Na mindegy, állítólag a minden este megtapsolt Key West-i naplemente a nyomába se ér ennek. Szerintem ott is csak azért tapsolnak, mert amerikaiak.

Ahogy a napot csodáltuk, egyszer csak távoli orgona hangja hatolt el hozzánk. Mi? Ja, ez a tengeri orgona, amit a térkép jelzett! Muszáj volt futnom, mielőtt kikapcsolják. Aztán rájöttem, mekkora ökör vagyok: a tengert ugyan ki tudná kikapcsolni? A hullámok ereje szólaltatta meg a sípokat, amik valahogy úgy voltak összekomponálva, hogy ne csak egy lentről felfelé haladó futamot játsszon rajta unos-untig az Adria.

A fújtató. A móló végén pedig a Naprendszer villódzott személyesen. A Napot egy nagy, kékeszöld kör szimbolizálta, mellette méretarányosan sorakoztak a bolygók. Szegény kis Plútót viszont hiába kerestük, alighanem Miki egér elvitte sétálni. Az éjjel is világító Nap. A belső bolygók.

Jó nagyot bolyongtunk a városban, eljutottunk az Arsenal nevű kiállítóteremhez, ami olyan előkelően van berendezve, nem is gondolnám, hogy a magamfajta vándorsarus turista be merheti tenni oda a pracliját. Hajós képeket láttunk, kétféle megközelítésben. (mondanom se kell, hogy nekem melyik tetszett jobban)

A horvát parkolási stílus pedig még erősebbre kovácsolta párkapcsolatunkat: rájöttem, hogy Nofra nélkül bizonyos helyekről nem tudnék kiállni. Például ha a merőlegesen parkoló autók sora mögé háromnegyed autónyival beállnak hárman keresztbe. Ja, és elöl fal van.