Aug. 15.

Említettem már, hogy volt saját romunk is, a Vecka Kula? Régen őrtorony volt, a velencei időkben figyelték innen a kereskedelmi hajóforgalmat. Háromszintes, és valami rejtélyes oknál fogva csak a tenger felőli oldala omlott le. Tartozik hozzá egy legenda is, a kutyafejű király legendája, ami kábé Midasz király történetének felel meg, némi kismama-erotikával fűszerezve.

Ezen a partszakaszon volt egyedül hullámos a tenger, és itt élt a legtöbb tengeri sün is. Kijöttünk megkóstolni a habokat (Nofra sósnak találta). Volt rajtunk ál-Crocs, vagyis süncipő, de azzal nem tudok mit kezdeni, ha drága párom direkt benyúl egy kő alá, miáltal nemcsak a csuklóját horzsolja le, de még három tüske is beleáll, amit kinek kell a kozmetikusok ősi pattanástalanító praktikáinak felhasználásával kioperálni? Talált, süllyedt.

Ebédre Nofra specialitását, az Uncle Ben's-es szójafalatkákat ettük általam kreált gyömbéres-hagymás rizzsel. A főzési tudományunk legalább olyan gyermeki, mint a párkapcsolathoz kötődő ideáink.

Most olvastam A feleségem történetét, ami meglepően jó volt, még sose olvastam regénynyi férfitépelődést, na jó, persze a legtöbb regény valójában az, de ebben a saját gondolataim visszhangoztak. Hogy lehet úgy szeretni, hogy az ember még küzd is ellene? Soha nem mernék küzdeni a szerelem ellen, olyan jó, félnék, hogy elmúlik, aztán szaladhatok utána.

Este teljesült ama nagy álmom, hogy a tengerparton pipázzunk, méghozzá mentásat. A meglepően planetáriumszerű égbolt hatására az élet oly hatalmas kérdései kerültek terítékre, mint a civilizáció összeomlása, a lelki fejlődés elősegítése meg a felfázás. Ja, és leégtünk.

Kac-Kac-Kukacot játszottunk, de Nofrának akkora mázlija volt, hogy az ellen tehetetlen voltam. Már régóta tudom, hogy én vagyok az ő kabalaállatkája. Ő meg nekem az alvó-. Hát így vagyunk.