Beküldte Raya deBonel -
...melyről mindjárt eszembe jut Manu Chao Rainin' in Paradize című száma, a Radiolina album húzódala (ami persze még néhány változatban felbukkan, talán ha három különböző dallam van a lemezen).
Merthogy ma esős nyarunk volt (plágium - Astrid Lindgren). El akartam menni piacolni, csak aztán az a kellemetlen meglepetés ért, hogy ahol múlt héten még gyönyörű mézek, sonkák és teák sorakoztak, ott ma kiszolgált Haribo-automatát, kódexkötésű régi könyveket, iszonyú ronda törzsi madárszobrokat és törött babaalkatrészeket árultak, amikkel persze semmi bajom, csak nem lehet őket megenni. Illetve hát, nem célszerű.
Aztán beugrott, hogy jártamban-keltemben láttam valahol kiírva, hogy piacnapokon (kedd és szombat)... a képzeletbeli keresés itt leállt, és átugrott az útvonaltervezésre, vagyis -felidézésre, hol is jártam akkor? Minimális tévelygéssel megtaláltam, és ott volt a mézesem is. Beszereztem a régen vágyott gesztenyemézet meg Nofra régen keresett fenyőjét. Nekem holnap reszelt alma-reszelt répa-dió-méz keverék lesz a reggelim, száz százalék Elzász.
Mivel megjött végre a csomag a hátországból (olyan nélkülözhetetlen kellékekkel, mint például a botmixer, teafás tonik, még egy szoknya, illetve egy szép, izmos Citadel márkájú U-lakat), eddigi sodronylakatomat felhasználhattam a kosárkám felerősítésére. Így már akár másfél kiló mézet is vihetek benne anélkül, hogy leborulna! (Viszont az U-lakatról az a véleményem, hogy akit egyszer rajtakapnak biciklilopáson, azt kötelezném, hogy mindig hordja magánál azokat a készségeket, amiket a bicikliseknek kell a magafajták miatt cipelniük.)
Ezért vállalkoztam az Orangerie nevezetű parkba vezető hosszú útra. Itt gittegylet-fesztivál volt: vagy hat óriási sátorba települtek ki a legkülönfélébb sportklubok és civil szervezetek, hogy tagokat toborozzanak és megismertessék magukat... leginkább a többi stand személyzetével, mert a látogatók nem tolongtak. Én is csak azért mentem, mert olvastam, hogy a Mensa is kint lesz. Így is volt.
Meg kell mondjam, a nyomába nem érhetnek annak a színvonalnak, amit a mi Mensánk (vagyis, leginkább, Gezemice és szorgos pajtásai) szokott produkálni a hasonló rendezvényeken. Amennyire tudom, nálunk szoktak lenni ördöglakatok, játékok, netán még számítógépes IQ-teszt is, itt meg nem volt más, csak néhány brosúra, meg egy darab elfoglalt intelligencs. Azért szóba elegyedtem vele. Mikor megmondtam tagi státuszomat, felcsillant a szeme, és hajlandónak mutatkozott elérhetőséget cserélni velem. A honlapjukon elég gyérnek tűntek a lehetőségek: havi egy vacsora, és a szeptemberi már megvolt. Viszont mire este hazaértem, már várt a levele, hogy holnap a pavilon zárása után mennek enni, és menjek én is. Naná!
Aztán megfőztem a már említett fehérrépa-alma krémlevest, de nem ez volt a vicces benne. Egyszer csak megjelent a már-már buzinak elkönyvelt lakótárs barátnője, akit már tegnap este is hallottam, csak félálomban már nem tudtam eldönteni, álmodom-e. Bejött a konyhába, és Bonjour-ral köszönt. Ezek a franciák szertartásosak tudnak lenni. Nekem csak egy "Salut" szaladt ki a számon, és majdnem hozzátettem: "Hagyjuk a formaságokat, hiszen öt perce hallottalak elélvezni". Aztán elment, én meg sütöttem tovább a hajdinalisztes palacsintákat.
Felspulnizott idegrendszerem mintha kezdene életjeleket adni magáról: tegnap éjjel 11 órát aludtam, és ma délután még ráhúztam 3-at. Komolyan mondom, már kezdtem azt hinni, hogy az antibébivel együtt tárolt egyéb bogyók hatása kezdett valahogy belém szivárogni, annyira használható voltam a karikás szemeimmel együtt.
Este pedig várt a híres-neves Opera... de erről inkább majd akkor mesélek, ha elolvastam a hozzávaló könyvet.