Beküldte Raya deBonel -
Elcseszett egy hétvégém volt, randa esővel, randalírozó lakótárssal (és b.nőjével), Liberty lemondta a közös gyakorlást, egyedül meg semmit nem tudtam csinálni. Bámultam az esőt, néha elmentem operába meg ilyenek.
Egy haszna mégis volt ennek a két napnak: felvettem a kapcsolatot a Mensa Alsace-szal. Azt már korábban megtapasztaltam, hogy a SIGHT, ami a nemzetközi kapcsolatok elősegítésére fenntartott intézmény, szart sem ér: eddig akárhány országban próbálkoztam, egy plusz kör volt, mire ellenőrizték a tagi státuszomat, és csak ezután közölték, hogy sajnos abban az időszakban nincs semmi, és egyébként sem érnek rá a tagok foglalkozni velem.
Ehhez képest itt megbeszéltem a kitelepült fickóval, hogy majd emailezünk egymásnak, és már este írt, hogy vasárnap a "börze" után mennek kajálni, ugyan tartsak velük. Ezt szívesen elfogadtam, így történt, hogy tegnap este három és fél órát töltöttem francia mensások között. Mondták, hogy például Párizsban rosszabbul jártam volna, mert azok nagyon sznobok, de itt teljesen családias a hangulat, a tagsági számomat meg minek kérdeznék le, az én bajom, ha hazudtam. És igazuk van, nem?
Autókázás közben elhaladtunk az Európai Parlament és az Európa Tanács épületei előtt, én meg bámultam, mint vidéki gyerek az Országházat, végülis, bizonyos értelemben ez Európa fővárosa (szeretik is magukat így hívni). Ész megáll, egy 300 ezres városban!
Egy echte (igen, ebben a kontextusban az echte teljesen ideillő szóhasználat) elzászi bierstubéba ültünk be (mivel itt igen kedvelt sör a Pécheur (halász), stílszerűen Fischerstubnak hívták a helyet) a sörfőzdés kerületben, de mivel majdnem mindenki vizet ivott, én se akartam kilógni. Világraszóló botrány: a francia mensások nem isznak! Vagy: világraszóló botrány: a magyar mensások isznak, és időnként egyéb vicces dolgokat is csinálnak?
Az étlap külön költemény volt: az "elzászi specialitások" szekció ételeit az itteniek is egymástól kérdezgették. Ilyenek voltak, hogy Fleischkiechle meg Rosbif (ez utóbbi a roast beef igen eltorzított változata), meg Biebeskaas. Nemzeti ételük még a "choucroute", ami jó kolbászos, húsos, szalonnás töltött káposzta, de azt nem mertem bevállalni, pláne, hogy a többiek rántott camembert-t meg sajtsalátát kértek. Igen kedvelt ételek még a különböző állatok arcai (marha, disznó), pacalt is esznek, és lovat is (nyulat hál'istennek nem, azt kértem is, hogy meg se mondják, ha van az étlapon).
Végül hallgattam meghívómra, és Fleischkiechlét kértem, ez gyakorlatilag húsgombóc volt (időszakos főzési hiányosságokkal), gombás-tejszínes szószban. Köret nincs. Na de akkor mi ez a négy tál az asztalon, ami nem tartozik senkihez?
Mint kiderült, a nokedli, a sült krumpli, a főtt krumpli és a kenyér közös. Sajnos nem tudtam a szabatos francia megfogalmazását annak, hogy "ideadnád, kérlek...", úgyhogy maradtam a hozzám közel eső nokedli fogyasztásánál, majd desszertnek berendeltem egy Apfelstrudelt, mert reménykedtem benne, hogy tejszínhabbal hozzák (segítsetek már, valahol kimondottan olvastam ilyet, hogy almásrétes tejszínhabbal, és fogalmam sincs, hogy hol!), és nem is csalódtam. Sőt vaníliafagyival, mandulaforgáccsal, áfonyával csíkozott vaníliaszósszal, de ez részletkérdés.
Ennyit a kajáról. Nagyon finom volt és bőséges, meg is kérték az árát, de mindegy, ez az este megért ennyit. A franciákkal lefutottuk a szokásos köröket (hogy mondják, hogy "á ta santé"? Jaj, az nagyon bonyolult szó, hogy van inkább a "bon appétit"? Jaj, az is. Milyen ábécével írtok, cirillel? És Budapest vagy Bukarest?), aztán végre büszke is lehettem kis hazámra: tudniillik felemlegették, hogy a Mensában bizony a magyarok a focivilágbajnokok, már évek óta. Jövőre itt a közelben, egy Ames nevű városkában lesz a torna, és már előre gyúrnak rá. "Próbálkozni szabad" - mondtam szerényen. Viszont ők legalább annyival nyitottabbak a világra, hogy tisztában vannak a franciák imázsával: arrogánsak, elitisták és nem beszélnek nyelveket. Sajt, bor, szex - tettem hozzá, utóbbin csak röhögtek.
Jól jöttem ugyanis hatodiknak: a társaságot két pár és egy (úgy tűnik, tartósan) facér úriember alkotta. Az egyik fickót már ismertem fényképről, ő a helyi Mensa webmestere. Úgy velem korú lehet, a nője pedig akár az anyja is lehetne (valószínűleg tudja is magáról, mert úgy kapaszkodott a "fiacskájába", mintha az élete függne tőle).
Kicsit féltem is, hogy ha a vacsora rögtönzött orgiába torkollik (ki tudja, mi a szokás az itteni aprés-Rózsákon??), ki fog nekem jutni. Szerencsére erre nem került sor, békésen elfuvarozott az otthagyott Gitane-ig. Kicsit rossz volt otthagyni egyedül (kivételesen nem tudtam fajtársai közé leparkolni), főleg, hogy sofőröm még meg is erősítette, hogy igen, itt nagyon gyakori a biciklilopás.
Itthon még megittam pár pohár cidre-t, ezért aztán reggelre olyan savtúltengéssel ébredtem, mintha a gyomrom nyálkahártyája éppen sűrű buborékolás közepette fortyogna lefelé. Rég nem kajáltam ekkorát. Ennek örömére megittam egy cappuccinót Libertyvel, aztán azóta már jobban vagyok.