acélgombóc

Rémálomszerű hétfőm volt. Öt óra alvás után indultam neki Strasbourgnak, az laza 600 kilométer, de hagytam rá 9 órát, hogy biztosan beérjek. Na, az hamar eldőlt, hogy Belgiumon át most jövünk először és utoljára. Nem nagyon vezettem ott, észre se vettem, hogy ők ezt útburkolatnak csúfolják. Nem mintha nagy kárt tett volna csodás járművemben: két órán keresztül átlag hússzal mentünk. Nem is ez volt benne az ijesztő, hanem hogy tíz percekig nem mozdult semmi, és szemlátomást se baleset, se útépítés nem volt, úgyhogy csak arra tudok gondolni, hogy itt* minden munkanap ilyen.