Beküldte Raya deBonel -
Valami nagyon jót játszottunk pénteken, mielőtt ráeresztettek volna minket a szimulátorra (most először élesben! csapatunk megállíthatatlan, ugyan mindjárt elsőre azt a gépet választottunk, amin nincs telepítve a szoftver, de aztán...!!).
Nehéz már nekem újat mutatni egyetemi keretek között csapatépítésben: ezt a tornyos bulit konkrétan 3 éve az AIESEC alkalmazta rajtam kiválasztás céljából. A lényeg, hogy adnak egy rakás irodaszert és azokból kell tornyot építeni 20 perc alatt. Itt most annyiból volt jobb, hogy tudtuk előre az értékelési szempontokat, na meg nekem előnyös szabály volt, hogy nem lehet beszélni. Umm-ummogni spanyolul is folyékonyan tudok.
Az emberi psziché azt hiszem, beépítve tartalmazza, hogy ha már torony, legyen magas, ezért is hívják ezt a játékot "Bábel tornyának". Annak idején az AIESEC-ben az értékelők mosolyogva mondták, hogy "senki nem mondta, hogy a legmagasabb torony nyer". Viszont milyen érdekes, hogy a torony szó spanyolul nőnemű, én sokkal inkább társítanám a teljesítményt hajszoló férfi nemmel. Mindenesetre itt lehetett nyerni azzal is, ha a torony a) szép b) szilárd c) eredeti ötlet alapján épül.
Az első szikra az volt, hogy a miénk lógjon a plafonról. A legbővebben rendelkezésre álló alapanyag a napilap volt, néhány sminkkatalógussal meg női magazinnal megspékelve. Az El Paísokból karcsú kis hengereket készítettünk, majd a vékonyabb kiadványokkal egymáshoz tapasztottuk. Azóta is vallom, hogy a hatalom forrása és jelképe a cellux.
Akkor kerültünk bajba, amikor fel kellett érni a plafont. Legalacsonyabb társunk felugrott egy székre, majd sajnálkozva mutatta, hogy egy méter hiányzik. Mire én férfias mozdulattal fellendítettem egy másik széket az asztalra. Tökéletes. No, akkor kinek is kell mászni? Kedves olvasók, eltaláltátok. Ennek annyi volt a haszna, hogy a tanarak nekem tulajdonították a plafonra akasztás ötletét.
Biztos már a körmét rágja mindenki a végkifejlet miatt. Nos, nem nyertünk. Elismerték, hogy a mi tornyunk a legmagasabb, és azt is, hogy a legeredetibb ötlet. Szerintem ellenállásban is nyerők voltunk, szabályosan neki kellett menni ollóval, hogy szét tudjuk szedni (mert az ember rombolásra teremtetett...). Oké, szebbnek szebb volt az a torony, amit telides-teli ragasztgattak tapi-nyalikkal és három, a kört pontosan 120 fokos szögekre osztó lábbal láttak el. Ők nyerték a cukorkát.
De hogy a tapi-nyalikat kommunikációs célra csak mi használtuk, az is tuti! Büszke vagyok magunkra. Inkább vagyok abban a csapatban, amelyik jól érzi magát munka közben, mint amelyik mindig az elsőő.