Beküldte Raya deBonel -
Én nem is vagyok igazi ember. Legalábbis nem az a társadalomban élő ember vagyok.
Tegnap néztünk egy rövidke filmet a manapság létező törzsi csoportokról. Az oké, hogy a japán dolgozók reggelente eléneklik a vállalat himnuszát, és százezer kínai tud egyszerre műanyag csöveket egymáshoz ütögetni, de az meglepett, érdekes volt belegondolni, hogy az Európában is meghonosodott rapper- deszkás-, motoros bandák meg a focirajongók is ilyen törzseket alkotnak. Én ide sorolnám még az olyan cégek alkalmazottjait is, akiknek munkaköri kötelességük az üzletszerű személyiségfejlődés (főleg ügynökökre gondolok, akiknek szívhez szóló tréningekkel vastagítják a bőrt az arcán).
Na most, én ilyen csoportokkal nem tudok azonosulni. Nem bírtam jól az egyházat sem, nem tetszettek az AIESEC-táncok, és mindig hülyének érzem magam, ha csoportindulót kell kiabálnom nyilvános helyen. Szívesen vagyok emberekkel, de amikor valaki elkezd összetartásról meg csapatszellemről szövegelni, na, nekem akkor és ott megtörik a varázs.
Szóval velem gond van. Nincs hozzáférésem ahhoz a változáshoz, fejlődéshez, éréshez, amit egy jól működő csoport nyújthat. Nincs lehetőségem részt venni a munkamegosztásban, amelynek segítségével hatékonyabb lehetnénk, mint magam vagyok. Mint.