Beküldte Raya deBonel -
Arról, hogy miért jobb egy nagy hagyma kettévágva, mint egy kis hagyma.
Mert akkor a fél hagyma úgy érezheti, hogy tartozik valakihez. Hogy van neki egy másik fele valahol, ha az a másik már rég a lábasban sorvad üveges levelekkel, pici olajon, akkor is.
Mert ha a feleket egy felsőbb erő (feledékeny háziasszony, aki rájön, hogy egy hagymát már megpirított üvegesre, és több ehhez a paradicsomleveshez nem kell) újra egymás mellé rendezi, úgy lesznek eggyé, hogy egy pillanatig sem feledhetik, hogy már semmi nem lesz olyan, mint amikor fenekükön volt még a hagymahéj. Ott van köztük a rés, a tér, a játék. És menthetetlenül illatoznak, beférkőzik az aromájuk oda is, ahova senki sem várta, senki sem akarta: meglegyinti a máglyarakásnak készülődő szelíd-száraz kalácsszeleteket, bekukucskál a teásdobozba, megfájdítja az ember szívét, megfacsarintja a könnyzacskóit.
És sírni egészséges, kitisztítja a könnycsatornákat, levezeti az érzelmi feszültséget.