Beküldte Raya deBonel -
"la vita cuotidiana l'improviso sulla scena..."
Szerintem azért jutnak sorra eszembe hat évvel ezelőtti olaszországi utunk emblematikus dalai (hála Gerdának folyton ment az MTV), mert ott éreztem meg először, milyen az, amikor az ember térképén hirtelen léptéket váltanak (hogy ettől nő vagy csökken, azt nem tudom, nevezzük kizoomolásnak), és nem találja a fókuszt. Pedig ott van, csak kisebb. Más fókuszokat is meg kell nézni, követni az ismerős pontok útvonalát, mire rájön az ember, merre tévedett.
Most hirtelen nagyon nagy lett a világ, de ezt, asszem, már írtam. És nagyon jó lenne, ha valaki őszintén rám mosolyogna, azért, mert ISMER és kedvel. Főleg az ismerés a problematikus, mert ezen a nagy világon olyan bábeli nehéz megismerni azt, akivel egy alaphangon 60 decibeles házibulin találkozol...
Ja, és nem véletlen, hogy Douglas Adamsnél az elképzelhető legborzalmasabb kínzóeszköz nem csinált mást, mint hogy megmutatta: azon a porszemnyi ponton (bolygón) álló porszemnyi pont, na az vagy te. Ez meg itt az UnIvErzUm.