Beküldte Raya deBonel -
A főzés valami olyasmi, mint a fordítás. A szakácskönyv/szótár segítségével mindenki tud használhatót készíteni, de a művészet kicsit följebb kezdődik. Amit itt, Valladolidban művelek, azt nem nevezném gasztronómiának, de mindenesetre tetszik.
Meglepődtem kicsit lakótársaim étkezési szokásain. Hogy Mara olasz lévén folyton tésztát eszik, Alice számára meg az étkezés camembert-rel fejeződik be, azon nem csodálkozom, de azon, hogy mind a ketten megmaradtak a „tészta+szósz” szinten, már jobban.
A módszerem a következő napi fogás kiválasztására egyfajta tápláléklánc. A sütőtöklevesből visszamaradt egy csomó főtt, leszűrt hagyma, ebből francia hagymaleves készült, aminek a cipója bele zsemlemorzsává avanzsált, és a mogyorós zöldséggolyókhoz felhasznált tojásfehérje komplementer sárgájával együtt ropogós kéregként fejezte be pályafutását életem első sertéskaraja körül.
Kicsit nehezíti a beszerzést, hogy a bevásárlólistához szótár kell, de a gyömbérgyökér kivételével eddig még mindent megtaláltam a város valamelyik szupermarketében. Szóval urasan élek, ha kicsit drágán is. Mit csináljon az ember lánya egy olyan konyhában, ahol se reszelő, se dugóhúzó, de még csak egy rendes konzervnyitó sincsen? És nincs mentalevél, szerecsendió, őrölt fahéj, bazsalikom… naná, hogy mindent be kell szerezni.
A statisztikai spanyol család is betesz nekünk: vajat nem lehet 125 g-os kiszerelésnél, tojást 12 darabosnál, olajbogyót 345 g-osnál kisebb mennyiségben kapni. Úgyhogy összedolgozunk: Alice adott nekem egy tojást cserébe a korlátlan garázdálkodásért a mézemben. Azért jobb, mint Törökország: 18 kilós margarint itt még nem láttam.