Felnőttélet

Akkora sebességgel történnek itt a dolgok, mégis mindenre várni kell! Az első tanulság, amit leszűrhetek a „felnőttéletből”: találd ki a megoldást egy problémára, és már nem is lesz rá szükséged.

Az internettel végül az lett, hogy miután egy kávézóban két órát videókonferenciáztam Párommal egy 1,30 eurós víz áráért, és senki nem szólt rám, továbbá az egyetem ki van plakátolva „Wi-fi Zone”-nal, úgy döntöttem, nem kell nekem számolgatás, hogy túlléptem-e már a 75 megabájtot. Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj. Vagyis sütőtök.

Ezt a sütőtökleves-dolgot már kitaláltam vasárnap, de ismert okok miatt nem valósulhatott meg. Ma viszont, miután…

…kiálltam a soromat Fátimánál (regisztráció)…

…jó egy órát bolyongtam a Facultad de Ciencias Empresarialesen (ez még azelőtt volt, hogy megtudtam volna: én a Facultad de Ciencias Económicas y Empresarialeshez tartozom), a koordinátoromat, Félix Lópezt keresve (a végén még arra is vetemedtem, hogy kikeressem a neten a telefonszámát és felhívjam, de az egyik szám nem létező előfizető volt, a másikat meg egyszerűen nem vette fel)…

…visszatévelyegtem Fátimához, akihez ugyan hiába is jutottam volna be, a hosszú sorban viszont…

…egyszer csak csatlakoztak hozzám külkeres társaim(?) (dicsőségem kétes, aligha siettek volna hozzám, ha mondjuk nem húsz emberrel a sor vége előtt állok…)…

…információik alapján átgázoltam a folyón (na jó, nevezzük pataknak, annak idején a Ferences felé vezető úton is volt egy ilyen, amikor kiáradt, még szélesebb is volt, mint ez, és annak is bujkálni lehetett a hídjai alatt)…

…keresztül-kasul másztam az egész épület összes lépcsőházát…

…megkérdeztem egy kedves hölgyet, aki a 395-ös szobába irányított (miközben minden emelet számozása legfeljebb az adott százas ötvenedik helyéig merészkedik el)…

…megtaláltam Félixet a 140-es szoba környékén (kedves faszi, fekete hajjal és kék szemmel, harsány jókedvvel igazított el és mondta el harmadszor is, hogy melyik teremben van az órám (nem ott volt, illetve ott nem volt), a Külker TO-ja elbújhatna mögötte…

…odamentem a megjelölt teremhez, ahol sehol egy árva lélek…

…akkor és ott meguntam az egész egyetemet…

Na, szóval akkor hazajöttem, lepakoltam a reggeli hideg tiszteletére felvett kabátomat, és egy szál pólóban (a nadrág maradt, pupák!), pusztán pénztárcámmal, útlevelemmel (kártyás fizetéshez!) és kulcsaimmal felfegyverkezve nekiláttam a közeli szupermarket módszeres lekopasztásának. Dőzsöltem a rég látott gyümölcsök között, isteni, ehető állagú mangót lehetett például kapni, mézédes szőlőt, meg sütőtököt, és nejlonkesztyűvel volt csak szabad megfogni őket.

Bevásároltam egy szolid alapkészletet (ez nálam oreganóból, kakukkfűből, rozmaringból, borsból, szerecsendióból, petrezselyemből, babérlevélből, citromból és zöldségekből áll, de csak azért ilyen kevés, mert szójaszósz és gyömbér még volt itthon) meg néhány nélkülözhetetlen kelléket, és hazasiettem, hogy az éhenhalás küszöbén másfél órás munkával előállítsam életem első totálisan saját készítésű eledelét (értem ezalatt azt, hogy a tervezéstől a vásárláson át a mosogatásig mindent én csináltam): az ázsiai sütőtöklevest. Mellékelek egy fotót, és higgyétek el: pont olyan, mint a szakácskönyvben.

Hozzá Queent hallgattam, és Ramón Gonzálezt. Menő új alternatív rocker, ja, hogy arra, Keleten még nem ismert? Kőkemény figura, a Heat Plumbers-ben játszott korábban, szikár, kreol fickó. J

Úgy volt eddig, hogy nincs fűtés, a termosztát makacsul 20 fokon tartja magát, de ha ez húsz, akkor én a pedofilok dicsősége vagyok („tízéves, de olyan a teste, mint egy hétévesnek”), szóval fáztunk eléggé. Háziboszorkánk ígéretében, hogy majd küld valakit, nem nagyon bíztunk. Ma reggel ugrott be nekem a kézenfekvő megoldás: ha ez a szipirtyó csak a pénzből ért, hát megkapja, azaz nem kapja meg: azt fogom (sőt, ha rá tudom venni a lányokat: fogjuk) mondani, hogy a szobákhoz fűtés is jár, tehát ha nincs, akkor húsz euró mínusz, különben is spórolnunk kell a hősugárzóra. Na, erre, mikor máskor jön az hombre, mint amikor épp gyömbért reszelnék a levesbe (ezzel késlelteti kielégületlenségemet: gyömbér van, de reszelő nincs, nesze neked felszerelt konyha)! Ez nem lehet más, mint Shepard bácsi mutatóujja, nem? Visszautalnék a tanulságra: találd meg a megoldást, és már nem is lesz rá szükséged.

Szóval ez az hombre volt Ramón González, varázsütésre bekapcsolta a bojler fűtő funkcióját és még a csöpögő vécére is volt ötlete (laisser-faire, vagyis az a fél liter, amit elcsöpög egy hónapban, nem oszt-nem szoroz).

Utána megint vásárolni mentem, ugyan reggel nyitott bankszámlámra (a BBVA büszke ügyfele vagyok, minden „Még nem vagy Blue-s?” feliratú citylightnak fityiszt mutatok) még nem támaszkodhattam, de hála a korábban leírt végkiárusítás-jelenségnek, gazdagabb lettem egy abrosszal, egy otthoni százgrammos tea áráért kettővel meg egy szűrős bögrével, vettem öt képet a falamra három euróért és már tudom, hova fogok edzeni járni. Ja, és spanyol kártyám is van már, csak térerő nincs a szobámban. Manu Chao után szabadon: „No llamo de l’habitación, no tengo telefonic’acción!”