Buenavista

Végre el is mentem egy olyan koncertre, amit előre kinéztem magamnak, hogy el kéne rá menni (hasonlóképpen „maradtam le” Shakirától kezdve sok mindenkiről). A Buena Vista Social Club „utolsó turnéja” keretében látogatott el hozzánk. Életkorukra való tekintettel róluk még tán el is hiszem, hogy erről a fogalomról nem húznak le három bőrt.

 

Kicsit nem tudtam, mire számítsak, ugyanis nem vagyok rendszeres koncertjáró, sőt, igazából egy rendes (nem Szigetes) koncerten voltam, és az durván tombolós volt. Fogalmam se volt, mit lehet csinálni egy olyan küzdőtéren, ahol nem kell küzdeni. Hát, most már tudom. Táncolni.

 

Tizenhárom változó korú (de leginkább a változó koron már túl lévő) zenész, de mindnek volt ideje tökélyre fejleszteni magát, így már megengedheti magának azt is, hogy egy-egy „melléfújt” hang erejéig játsszon a közönséggel. Aguaje Ramos (fekete, fehér öltönyben) minden szám után bemondja, ki volt annak az öt percnek a sztárja (Cachaíto Lópezt elég sokszor említette, pedig alig hallatszott ki), folyton tapsolják és ünneplik egymást. És azok is énekelnek, akiknek nem ott van a mikrofonjuk az orruk előtt. Hát még akinek ez a dolga!

 

Mind hagyták egymást élni. Mindenki kedvence szerintem a Chocolatitonak becézett (viszonylag) fiatal zongorista volt, állandóan improvizált, fülig érő szájjal, oda se nézve verte a Bösendorfert, és annyit ugrált közben, hogy ő itta a legtöbb vizet.

 

Azért akkor majdnem hanyattestem, amikor Barbarito Torres kicsoszogott a színpad elejére, az énekes megfogta neki a mandolint, majd Torres a háta mögött kezdett játszani rajta! De nem ám csak kettőt pengetett, hanem rendesen, percekig! Erre mondom, hogy volt idejük.

 

Cachaíto López azért már nagyon öreg. Kitámogatták, erre a szemét közönség, hát nem visszatapsolta? Hozhatták vissza. Nagyon tetszett egyébként, pléhpofával, rezzenéstelen arccal pengette végig az estét.

 

Azért egy reklámos nem bújik ki a bőréből: marketingszempontból elég átlátszó volt a dolog. A nézőteret úgy rendezték be, hogy elöl a jobbfajta állóhely, aztán VIP-VIP-hurrá asztalok, kaja, pia, a bárpult túloldalán pedig a magamfajták. Szponzorálta a Smirnoff és a Raiker. Utóbbi kubai szivarok forgalmazásáért felelős. A koncert előtt a képviselőjük fel is ment a színpadra, és addig jópofáskodott a férfi és női szivarok és a combjukon Hemingway-felolvasásra sodró munkásnők körüli tévhitekről, míg a közönség ki nem fütyülte. Azért szépen elbúcsúzott: „Én csak annyit kívánok, hogy szívjanak!”

 

Koncert után özönlött a tömeg a metróhoz, mire az Úr(nő) hangja: „Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a szerelvény a Pillangó utcai állomásról elindult. Aki kényelmesen szeretne utazni, az menjen előre, mert az első két kocsi biztos, hogy üres fog lenni!”

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio