#justinterpreterthings

Az történt, hogy nekem még mindig Brüsszelben van a székhelyem, ez meg több okból fontos. Ugyanis a nem helyi kollégáknak fizetnek utazást, szállást és még napidíjat is, persze ezzel az jár együtt, hogy a munkaelosztó ügyosztály azért preferál engem egy párizsi vagy pláne budapesti kollégához képest, mert én utazzak konzervdoboz vonattal és aludjak Airbnb-s szobában, saját költségen. Az utazásra ráadásul mindenféle fincsi szabályok vonatkoznak, például ha nem érsz haza este 11-re, vagy reggel 7 előtt kell elindulnod, akkor jogosult vagy még egy éjszakai szállásra, és az előző/következő napot, amit utazással töltesz, szintén ki kell fizetniük. Úgyhogy akinek nem Brüsszel a székhelye, azt inkább elengedik délután 4-kor, hogy még elérje az utolsó gépet, a késői üléseket meg rásózzák a brüsszeliekre. Nem panaszkodom, az én döntésem, és nekem a tanulmányaim mellett marha fontos, hogy már előző októberben meglegyen egész évre a munkám, ezt kell vállalni cserébe. De ezért mondom, hogy szabadúszó vagyok ugyan (=nincs fix állásom, ebből adódóan se a biztosítók, se a bankok nem nagyon tudnak velem mit kezdeni, hitelt sehol se kapnék, de Belgiumban még bankszámlát se tudok nyitni normális kondíciókkal, sőt, sok helyen a lakásbérlésnél is kizáró ok, ja és persze nincs előmenetel, létbiztonság meg semmilyen ígéret akár arra vonatkozóan, hogy 2, 5, 10... év múlva is lenne munkám), de nem tudok több ügyfelet szerezni, többet dolgozni, ha éppen azt szeretnék, a következő megbízás semennyiben sem függ a teljesítményemtől, mondhatnám, teljesen véletlenszerű, hogy hívnak-e, és nem én szabom a feltételeket. Nem mintha lett volna pofám magamtól annyit kérni, amennyit valójában fizetnek, de én nagyon is belemennék egy olyan konstrukcióba, ahol mondjuk 30 euróig térítik a szállásomat, és kifizetik azt a francos vonatot Hágából, és akkor nem kell kamuból Brüsszelben laknom. Így meg sokszor a Strasbourg-Brüsszel vonatjegy árából (első osztály, amilyet magamnak soha nem vennék) repülök haza Budapestre, és mindig a plafon közelében foglalok szállodát (aminek parlamenti ülések alatt kétszeres az ára, na ez is megszűnne, ha a tolmácsnak kéne a fix pénzéből kigazdálkodnia). Szóval lehetne ezt sokkal jobban csinálni, de ezen már füstölögtem eleget.

Februárra viszont még gondos, előrelátó tervezés mellett se kaptam szerződést. Januárban találtak meg, hogy ezen a héten dolgozzak szerdától péntekig, de annyit vakaróztam, hogy a modul első hetében, amikor minden tantárgy infóit értelmesen elmondják, elvállaljam-e, hogy a pénteket visszavonták. No, basszus, mindegy, valamiből élni kell, elfogadtam a két másik napot. A leonbergire rájött a vizsgaundor, vagyis ő olyan hamar ki akarta tenni a lábát Rostockból, ahogy lehetett, hiába mondtam neki, hogy én csütörtökön este 9 előtt biztos nem érek vissza (én kis naiv), de nem baj, ő csak megvette azt a jegyet, amivel kb. fél hatra ért volna oda. Többször próbálkoztam rávenni, hogy jöjjön inkább pénteken (hol olyan érvekkel, hogy a lakás úgy néz ki, mint egy drogtanya razzia után, hol azzal, hogy én magam vagyok olyan hangulatban), nem sikerült. Aztán megláttam, hogy Régiók Bizottsága plenárisra osztottak be, ami este 9-ig tart. Még ez se lenne baj, csakhogy a legutolsó vonat, amivel haza tudok menni, 20:37-kor indul... Még ez se olyan probléma, amit ne lehetne megoldani, elvégre a kétórás ülésnek csak az egynegyedét óhajtom ellógni, tolmácsolni meg csak az idő egyharmadában kell, tehát le tudtam volna vajazni a kollégákkal, hogy előtte többet dolgozom. Csakhogy kiderült, hogy aznap tanácsi csúcs van, lezárták a vonat következő állomását, a fene se tudja, odaér-e időben a másik vonathoz, ami, ha esetleg nem mondtam volna, az utolsó aznap Hollandia felé. Hát így már egyáltalán nem volt szép a történet.

És ekkor kaptam meg a pénteki ajánlatot. Plusz pénz (és ezt most tessék úgy tekinteni, hogy havi három nappal van meg az az összeg, hogy akkor se megyek mínuszba, ha vettem két pólót és elmentem egyszer moziba, amellett, hogy kifizettem a lakbért, a kaját és a különféle furikázásaimat, tehát nem extraprofitról beszélünk, a leonberginek konkrétan a diákhitele ugyanennyi, mégse szokik le arról a gondolatról, hogy én valami milliomos eurokrata vagyok), délután 1-kor vége, simán hazaérek, az Airbnb szobám is szabad... szóval ideális. Csak. A pasimnak megvan a rohadt vonatjegye, amit vagy visszavált némi veszteséggel és kicsit nagyobb veszteséggel vesz egy másikat péntekre, vagy megalszik Hágában egy hostelben 30 euróért, ahogy én tenném. Találjátok ki, hogy melyiket választotta...

Miután az emiatt keletkezett összeveszést (aminek része volt az a gondolatkör, hogy igen, nekem ugyanazért a pénzért, amit neki a német állam szinte kamatmentesen biztosít, effektíve dolgoznom kell, ráadásul nem éppen általam választott helyen és időben) kezeltük, elújságoltam a dolgot a szüleimnek.

Hogy amúgy szöszkésen fejezzem be, a dolog csattanója az volt, amikor másnap reggel leesett, ami egyik, hozzám közel álló embernek se jutott eszébe: oké, szállás, vonatjegy, pénz, szuper, de NINCS NÁLAM MÉG EGY NAPI RUHA. Ez valamiért nem volt szempont.